Skip to content

BM

Írtam regényt tízévesen, kitartóan festettem tizenkét évesen, riportokat csináltam az általános iskolai újságnak és rádiónak, akkor még nem tudtam, hogy miért is, csak csinálnom kellett, ebben voltam biztos. Most pedig egy olyan helyre írok újra, ahol szívesen osztom meg a gondolataim, olvasom szívesen mások gondolatait, és csak remélhetem, hogy közben azt is megtudjuk, mi van legbelül.

Így gyógyulj okosan! – A tudatos gyógyszerszedés nyomában

Talán sosem volt még olyan fontos odafigyelni az egészségünkre, mint az elmúlt évben. A járvány olyan területekre irányította az utóbbi időszakban a figyelmünket, amelyek figyelmeztetéseit sokáig hajlamosak voltunk figyelmen kívül hagyni. Ilyen az egészségtudatosság, a táplálkozás, az egészségügyi problémák. Egyre több tudatosságot érdemes belevinni a gyógyszerszedési szokásainkba is, hogy minél eredményesebben és gyorsabban gyógyuljunk. Dr.… Read More »Így gyógyulj okosan! – A tudatos gyógyszerszedés nyomában

Kritika: Csáth és démonai

A csillogó tehetségű alkotó, Csáth Géza élete morfium,-és szexfüggőségbe fordult szenvedélybetegként ért véget. Születésének 134. évfordulójára készült előadást online néztük meg.

Miért a hermelin az év emlőse 2021-ben?

A hermelint választották 2021-ben az Év Emlősének a Vadonleső Program keretében. A művészek versben, festményben és más műalkotásban fogják idén reflektorfénybe vonni ezt az egyébként rejtőzködő élőlényt. A hír kapcsán megkérdeztük a programot gondozó Herman Ottó Intézetet, hogy szerintük miért pont most fontos felhívni a figyelmet erre az állatra.

A vándorkutya(szorítóban) – onlineszínház-kritika

Pass Andrea íróként és rendezőként is jegyzi a Vígszínház online műsorára tűzött A vándorkutya című előadását. A kortárs alkotó – a gyermeki világból kölcsönzött eszközökkel – három család történetén keresztül mutatja be az emberek saját maguk előtt is takargatott hazugságainak kíméletlen lelepleződését. Hitchcokci történetszövés, váratlan fordulatok, szatíra és krimi egyszerre a színpadon, amely most a mi nappalinkba is elhozta a plüss dakszlit, amely esetlegesen saját életünk elhallgatott részeit is megugathatja. Gondolatok A Vándorkutyáról.

3+1 hazai fa, amit kirándulás közben érdemes megcsodálni

Az erdőben kirándulók leggyakoribb útitársai a fák. Összegyűjtöttünk néhány olyan magyarországi faóriást, amelyek mellett érdemes megállni, rájuk csodálkozni, a bátrabbaknak esetleg meg is ölelni őket! Magyarország legnagyobb fáit egyébként a Dendrománia című könyv 2005 végén össze is gyűjtötte, de ugyanilyen néven létezik egy honlap is, amelynek célja a hazai faállomány adatainak összegyűjtése, és ahová magunk is beküldhetjük az utunkba akadó, érdekes lombkoronások paramétereit. A farajongók pedig évente megválasztják az év fáját is. Itthon is létezik tehát a faimádás, a természetjárások alkalmával pedig könnyen továbbadható, a lenti lista ehhez szolgál „kapudrog”-ként!