A családi viszonyainkon túl a legfontosabb kötődéseket a barátainkkal alakítjuk ki. Van, aki könnyen fűzi szorosabbra az ismeretségeit, másoknak nehezebb a kötődés kialakítása, de mindannyiunk életében vannak olyan fontos emberek, akiknek társasága kincset ér. Érdemes megvizsgálni, hogyan vigyázzunk a barátságainkra, hogyan vegyük észre ha elsodródunk egymás mellől, és hogyan lehet esetlegesen egy barátot elengedni. F. Lassú Zsuzsa pszichológus segített válaszokat adni.
SIG: Mit nevezhetünk egyáltalán barátságnak?
FLZS: A barátság olyan egyedülálló társas kapcsolati forma, ami hasonlóan a családi/rokoni kapcsolatokhoz közeli, intim viszony lehet, ugyanakkor nem vérség/genetikai kötelék alapján szerveződik, hanem választott, szabad döntésen alapul a létrehozása és a megszakítása is.
Intimitásban és közelségben sokszor a szerelmi viszonyhoz hasonló, és kortól, kultúrától függően néha még azt is meghaladó módon szoros, mély, intim.
Az „ismerősök” körében keressük a barátainkat, akik ezen a körön belül a kitüntetett helyet foglalják el. Ugyanakkor az nagyon egyéni, hogy kinek milyen mély, intim, szoros a barátsága, illetve hogy inkább több laza vagy néhány szorosabb kapcsolata van, vagy ezek milyen arányban jellemzik a társas kapcsolati hálóját. A barátság definíciója mindenképpen egyedi, mindenkinek mást jelent. Ugyanakkor felnőtt korunkban általában a választott, kölcsönös intim viszonyokat értjük alatta, amelyek leggyakrabban nem tartalmaznak szexualitást.
SIG: Hogyan vegyük észre, hogy bajban van a barátságunk?
FLZS: Ennek megélése egy szubjektív élmény, pont ugyanúgy, mint a párkapcsolatokban. A „baj” jelenthet átmeneti eltávolodást, ami az élethelyzeteink eltéréséből, fizikai távolságból származik, és ami kommunikációval, tudatosabb odafigyeléssel, egy kis extra energiával helyrehozható. Nagyobb a baj, ha valamelyikünk vagy mindannyiunk vakfoltjai, egyéni elakadásai miatt a kommunikációnk kezd elromlani, nem tisztelettel és megerősítően beszélünk egymással, hanem kritikusan, gúnyosan, megalázóan.
A barátság kommunikációjának megromlását ugyanazok az apokaliptikus lovasok jelzik, mint a párkapcsolatét: a sértegetés, kritizálás; a megvetés, lenézés; a felelősség-áthárítás és végül a visszahúzódás.
Attól függően, hogy mennyi időt töltünk a barátunkkal és milyen szoros a viszonyunk, ezek a kapcsolatromboló kommunikációs jellemzők jobban vagy kevésbé tudatosulnak bennünk és a másikban. Ha például együtt lakunk a barátunkkal egy lakásban, vagy kollégiumban, akkor sokkal valószínűbben látjuk ezeket a jeleket, míg egy távolibb viszonyban gyakran már csak a visszahúzódás, eltávolodás tudatosul és nem látjuk tisztán, hogyan jutottunk ide. Pedig itt is ugyanúgy a tisztelet hiányával kezdődött a kapcsolat megromlása.
SIG: Milyen jelek utalnak arra, hogy a barátság már nem kölcsönös? Mikor „illik” észrevenni magunkat, és inkább békén hagyni az illetőt?
FLZS: A fent leírt kommunikációs jelek és a végső visszahúzódás egyértelműen arról szólnak, hogy nem vagyunk egymásnak annyira fontosak, hogy tiszteletteljes módon bánjunk egymással. Tükröződhet ez abban, ahogyan nem tudunk őszintén, de a másik érzéseire is figyelve nemet mondani, ha nincs időnk vagy kedvünk egy meghívásnak eleget tenni.
Ha a másik a sokadik hívásunkra sem reagál, vagy megígéri, hogy visszahív és aztán sosem teszi. Ha csak nekem jut eszembe az ő születésnapja, de neki sosem az enyém.
Ezek olyan jelek, amelyek tükrözhetik a kölcsönösség hiányát vagy az elköteleződés különbségét a kapcsolatban. De a kép néha nem olyan egyértelmű.
SIG: Érdemes harcolni a barátságért?
FLZS: Igen, legalábbis érdemes tisztázni, hogy mi történik közöttünk.
Az eltávolodás, elköteleződés vagy bevonódás különbsége tükrözhet olyan élethelyzeteket, nehézségeket, amelyek a felek „önhibáján kívül” korlátozzák az intim kapcsolódásaikra való energiáit.
Ugyanakkor a jó barátságokban ezek megbeszélhetők. Leülhetünk a barátunkkal és elmondhatjuk neki, miért vagyunk mostanában ilyen visszahúzódók, és akár abban is segíthetjük őt, hogy megértse ez nem róla szól, de talán van, amivel segíthet, hogy újra visszataláljunk egymáshoz. És ha nála érezzük az eltávolodást, akkor mielőtt duzzogva kizárjuk az életünkből érdemes megkérdezni, mi a baj, segíthetünk-e neki bármiben. Ehhez azonban lelki érettség: önismeret, felelősségvállalás, őszinteség szükséges. Ha ez nincs, akkor a barátságaink csak felszínesek vagy időlegesek lesznek, éppen akkor és ott kielégítve a valahová tartozás vagy elismerés szükségletét, de nem jutunk mélyebbre egymás hiteles elfogadásában, megerősítésében, ami a jó barátságok legnagyobb ajándéka.
SIG: Ha arra kerül a sor, hogy jobb inkább elengedni egy barátot, ezt hogyan lehet megtenni? Vannak-e erre „lezárási technikák” esetleg?
FLZS: Ha komolyan vesszük a barátságot és vannak közös rítusaink, például egyébként is leveleztünk egymással, vagy voltak kedvenc helyeink, ahol találkoztunk, akkor a lezárásban és elengedésben ezek a rítusok, szokások segíthetnek bennünket. Ha a másik fél is nyitott erre, akkor lehet ez egy közös élmény, ugyanakkor nem erőszakolhatjuk rá a „szakítási” ceremóniát valakire, aki erre nem vevő. Ilyenkor
írhatunk neki egy levelet, megköszönve és elismerve mindazokat a jó dolgokat, amiket együtt átéltünk, és kifejezhetjük a fájdalmat vagy hiányt, amit az elvesztése okoz. Ha sértettség van bennünk, érdemes azt úgy megfogalmazni, hogy rólunk szóljon és ne őt sértegessük.
Minden leírt szó megmarad, írjunk ezért olyan levelet, amire büszkék lehetnénk, ha egyszer a (leendő) gyermekünk kezébe kerül. Ne égessünk fel minden hidat, barátaink csak extrém esetben követnek el velünk szemben olyan gonosz tetteket, amelyek valóban megbocsáthatatlanok.
SIG: Ha megszakad egy barátság, érdemes-e boncolgatni, hogy miért? Nem okoz-e több sérülést, ha tapintatos, de őszinte észrevételeinkkel (is) megbántjuk az illetőt?
FLZS: Ha valóban jó barátok vagyunk, akkor a tapintatos, a másikat tiszteletben tartó tisztázás mindkettőnknek az előnyére válik. Sérülést a kritikus, vádaskodó, megalázó stílus okoz. Ha arról beszélek, ahogyan én éreztem, érzem magam, és elkerülöm a másik minősítését, értékelését, akkor jó eséllyel tudom a beszélgetést kulturált keretben tartani. Az őszinteség önmagunkra irányuljon, nem kell nekünk a másikat direktben önmagával szembesíteni.
SIG: A covid újfajta kapcsolattartási problémákat szül…Egyesek nem fogékonyak a videós találkozókra, vagy teljesen bezárkóznak, vannak-e már ennek a rendkívüli időszaknak tanulságai,
hogyan lehet ilyenkor „okosan” barátkozni, születtek-e új szabályok?
FLZS: Ez a helyzet most nagyon próbára tesz bennünket. Sokkal rugalmasabbnak kell lennünk, miközben szigorúak is vagyunk és figyelünk egymás és önmagunk egészségére. A rugalmasság a kapcsolatok terének kialakításában a fontos, mert sokan valóban nem szeretik az online kommunikációs formákat. Ha nem vagyunk képesek ebben lazulni, akkor könnyen elmagányosodunk. Amíg nincs elég jó idő, hogy a szabadban sétálva, vagy teraszon ülve kávézzunk, addig kénytelenek vagyunk online találkozókat szervezni és bízni abban, hogy hamarosan mindannyian oltottak és egészségesek leszünk. Van más választásunk? Nincs. A realitás és a józanság most ezt diktálja. Ha fontosak a kapcsolataink most is tegyünk értük, ne hanyagoljuk el őket.
Mert a barátság is olyan, mint a párkapcsolat, ha nem építjük aktívan, ha nem tápláljuk, akkor elsorvad. Ne hagyjuk, hogy a covid kifogjon rajtunk! Legyünk mi a kihívás nyertesei megtérülő erőfeszítésekkel: új kapcsolati formákkal, megújult kapcsolatokkal.
