Az erdőben kirándulók leggyakoribb útitársai a fák. Összegyűjtöttünk néhány olyan magyarországi faóriást, amelyek mellett érdemes megállni, rájuk csodálkozni, a bátrabbaknak esetleg meg is ölelni őket! Magyarország legnagyobb fáit egyébként a Dendrománia című könyv 2005 végén össze is gyűjtötte, de ugyanilyen néven létezik egy honlap is, amelynek célja a hazai faállomány adatainak összegyűjtése, és ahová magunk is beküldhetjük az utunkba akadó, érdekes lombkoronások paramétereit. A farajongók pedig évente megválasztják az év fáját is. Itthon is létezik tehát a faimádás, a természetjárások alkalmával pedig könnyen továbbadható, a lenti lista ehhez szolgál „kapudrog”-ként!
Körmendi platánfa – Az ötszáz éves nagy öreg
A juharlevelű platánról érdemes tudni, hogy az egyik legmagasabbra növő széles koronájú fa hazánkban. A törzséről és ágairól kéreg nagy lapokban válik le, ez szárazabb években még inkább megfigyelhető. Kihajtáskor szőröket visel, melyek az asztmában szenvedők légzési nehézségeit súlyosbíthatják. Feltehetően a 17. század óta kedvelt díszfa, sorfa. Jól tolerálja a városi levegőt és azt, hogy gyökerei némileg korlátozottan tudnak csak terjeszkedni. Lombkoronája sok fényt enged át. Kedveli a jó vízellátottságú talajt és a meleg fekvést. A Körmenden, a Batthyány-kastély melletti Várkert déli részén található a fenti óriásfa, amelynek kerülete 7,8 m, magassága 35 m, koronaátmérője 45 m.
A fát az 1820-as években ültették, pontos ültetőjéről nincsenek, úgy vélik, hogy egy a Batthyány-család alkalmazásában álló kertésznek köszönhetjük.
A helyi hagyomány szerint e platánfa előtti területen ejtették meg 1664.augusztus 10-én a győztes körmendi és szentgotthárdi csaták után Reininger Simon császári megbízott és Köprili Ahmed nagyvezér között a vasvári békekötést megelőző első tárgyalást. Egy másik országos hírű óriás platán egyébként Letenyén található, az a fa a XVIII. századtól a Szapáry grófok egyik uradalmi központjaként funkcionált kastélykertben áll. A kastély később az Andrássy család tulajdonába került, ma a város művelődési házának használják. A kastély parkjából 5,6 hektár maradt meg, a parkban mintegy 100 fa- és cserje található, ma is kiemelkedő kincsei közé tartozik
a város jelképévé vált, 615 cm körméretű, 20 méter magas platán, melynek a koronaátmérője meghaladja a 36 métert is. Egyes becslések szerint kora 500 év is lehet.
A szőkedencsi hárs – A természetes postaláda
Ha valaki Budapest felől Nagykanizsa felé autózik a 7-es úton, Marcali közelében, valahol a 183-as kilométernél egy hatalmas fát pillanthat meg egy domb tetején. Ez a temetődombi fa egy kislevelű hárs.
A faj Európában, és azon belül Magyarországon is honos. Tölggyel, gyertyánnal összefogva nagy területeket hódítottak meg, erdősítettek be a Dunántúlon és az Alföldön is. A szőkedencsi hársnak nem kellett nagy utat bejárnia, hogy ide kerüljön. Szülei a környék erdeiben élhettek annak idején. A kislevelű hárs nem a dombságok, inkább a hegyvidékek növénye, de az ilyen szőkedencsi, meszes talaj igen kedvére való, ahol nagy kort képes megélni. A fa ma is jó állapotban van. Gyökere ép, egészséges, erősen tartja, és gazdagon táplálja a fát. A gyökérnyak jelzi, hogy a fa körüli terep a jelenleginél jó egy méterrel magasabban volt valamikor.
A szőkedencsi hársat 700 évesre becsülték, tehát az Árpád-ház kihalása környékén ültethették.
A körben álló, szorosan egymáshoz simuló hatalmas törzsek szakértők szerint arról árulkodnak, hogy ők egy anyanövény sarjai. Ha ez így van, akkor az anyatő akár Szent István királyunk országlását is láthatta, sőt, még Árpád apánkat is megérhette. A fa alatt sorakoznak a szőkedencsi temető sírjai.
Érdekesség, hogy a temetőhöz tartozó település a török időben települt az út túloldalára. A fa ugyanakkor nem tudott költözni, így máig őrzi csendben a múltat és annak történeteit.
A szőkedencsi hárs az ország nevezetes fáinak egyike. Tardy János a „Magyarországi települések védett természeti értékei” című nagy összeírásában ezt írja róla: „Kora és mérete alapján dendrológiai ritkaság, és az országban talán egyedülálló példány”. Pósfai György, a Dendrománia című könyv szerzője és faimádó megmérte és bemérte a temetődombi óriást.
A híres hazai fák felkeresésének mozgalma is van, ők a Geoláda mozgalom hívei, ráadásul egyik üzenődobozukat a szőkedencsi hárs nagy üregébe helyezték el, így a farajongók a modern technikát kicselezve hagyományos fába rejtett üzeneteket küldethetnek egymásnak.
A nagykőrösi tölgyfa – A tapasztalt gyógyszerész
A tölgyfáról érdemes tudni, hogy a népi gyógyászat már évezredek óta ismeri és használja. Írásban először a híres német botanikus Hieronymus Bock Kreutterbuch (1539) című könyvében találkozhatunk vele.
Hazánkban leggyakrabban előforduló a kocsányos és kocsánytalan tölgy, amelyek 30-40 méter magasra nőhetnek, hatalmas koronát nevelő fa, ugyanakkor a molyhos tölgy fajtája csak 10-20 méterig emelkedik. Mindhárom tölgy kérge fiatalon sima majd a kocsányos tölgyé mélyen barázdálódik, a kocsánytalan tölgyé sekélyen, míg a molyhos tölgynek négyszögletes cserepekre repedezik. Ahogy neve is utal rá a kocsányos tölgy makkjai 2-10 cm hosszú kocsányon függő kupacsban ülnek, általában 1-5-ös csoportokban. A kocsánytalan tölgynek a kupacsai ülnek, vagy nagyon rövid kocsányon függnek. A tölgyet használják aranyeres panaszok enyhítésére, ülőfürdőt készítenek belőle, de ekcéma borogatására, a szájnyálkahártya gyulladása esetén öblögetésre is hasznos, illetve enyhe fokú hasmenés gyógyítására is.
A hasznos fából egy matuzsálemi példány a Nagykőrös melletti erdőben magasodik, 31 méterre a többi példány fölé. A kocsányos tölgyének korát 400-500 évre becsülik. Basafának vagy Pálfájának hívják a helyiek, bár azt mondják, az eredeti Basafa egy másik, ennél is idősebb fa volt, de azt évtizedekkel ezelőtt kivágták.
A nagykőrösi erdők egyébként bőséges faellátmányt biztosítanak az országnak, hiszen innen már a török időkben is százszámra vitték a fákat a budai várba, ahol salétromfőzéshez, sáncépítéshez, bőrcserzéshez is használták őket. A Nagykőrös melletti erdők ma már csak töredékei az egykor voltaknak. Az ország pusztai tölgyeseinek utolsó hírmondói, amelyek ligetes facsoportjaikkal és a köztük elterülő homoki gyepekkel őrzik az Alföld egykori erdős pusztáinak képét.
+1 Gödöllői vadkörtefa – Süsü és Sisi kedvenc fája
Gödöllőn a Szent István Egyetem Botanikus Kertjében található terebélyes fa közel 20 méteres termetével, több mint 320 centiméteres kerületével, messzire ágazó koronájával tekintélyt parancsoló óriás. Ami pedig igazán megdöbbentő, hogy nem egy öreg tölgyről van szó, hanem az ország egyik legöregebb és legnagyobb vadkörtefája magasodik a kertben. A magányos óriás túlélte a dicső szabadságharcot, átvészelte a huszadik század vérzivataros éveit és majd minden tavasszal kötelességtudóan kivirágzik, és nyár derekán gyümölcsöt is hoz.
A helyi legenda szerint Grassalkovich Antal gróf ültette, aki egy szerencsés kimenetelű vadászat után, amikor egy sebzett vadkan elől egy vadkörtefán talált menedékre. Hálája jeléül elrendelte, hogy gödöllői birtokán 1000 vadkörtét ültessenek a jeles fa tiszteletére.
Az év fája internetes oldal szerint a huszadik század hajnalán még 7 idős példány alatt pihentették a pásztorok nyájaikat, de napjainkban már csak egy túlélője maradt a sokadalomnak. A fával kapcsolatban több legenda és történet forog közszájon, az egyik ilyen például, hogy a fa nagy kedvencévé vált a kiegyezés után az uradalmat koronázási ajándékként megkapó királyi családból, Erzsébet királynénak, azaz Sisinek.
A királyné állítólag egyik kilovaglása során vette észre az éppen bőkezűen termését ontó körtefát, amelyet Sisi megfelejtkezve az udvari etikettről örömében lelkesen megölelt.
Majd jóízűen falatozott a fa földre hullott, érett gyümölcseiből. Innentől kezdve gyakran látogatta a matuzsálemet, állítólag itt ismerkedett meg Andrássy gróffal is, aki fülig szerelmes lett belé, ezért a gödöllőiek azóta is a szerelmesek fájaként tartják számon a jó öreg vackort.
forrás: www.evfaja.okotars.hu