Skip to content

BM

Írtam regényt tízévesen, kitartóan festettem tizenkét évesen, riportokat csináltam az általános iskolai újságnak és rádiónak, akkor még nem tudtam, hogy miért is, csak csinálnom kellett, ebben voltam biztos. Most pedig egy olyan helyre írok újra, ahol szívesen osztom meg a gondolataim, olvasom szívesen mások gondolatait, és csak remélhetem, hogy közben azt is megtudjuk, mi van legbelül.

Milyen jó lenne, ha mindenkinek lenne egy Máriája, akit felhívhatna! – Az Alzheimer-kórról forgatott dokumentumfilm rendezőjével, Kollár Istvánnal beszélgettünk

Napjainkban az egész világ a koronavírusra és az ellene folytatott küzdelemre összpontosít, miközben rengeteg ember harcol más olyan betegségekkel is, amelyek évek óta az életünk részei, ugyanakkor a mai napig nem sokkal többet tudunk róla, mint a COVID-19-ről. Az egyik mára népbetegséggé vált kór, az Alzheimer, amelyről öt éven át forgatta Kollár István újságíró, médiavállalkozó… Read More »Milyen jó lenne, ha mindenkinek lenne egy Máriája, akit felhívhatna! – Az Alzheimer-kórról forgatott dokumentumfilm rendezőjével, Kollár Istvánnal beszélgettünk

Sorozatok, amelyeken estéről estére lehet agyalni

Tavaly nyáron már összeírtunk egy hasonló válogatást, azóta újabb kedvencek béreltek helyet a tévés kedvenceink listáján. Hosszú volt a tél,  sok korán sötétedő estén kombináltunk egy-egy rejtélyen vagy megoldatlan eseten. Nem mindegyik friss termés, ráadásul felkerült néhány dokumentum-sorozat is; hiszen utóbbiak is megérdemlik a figyelmünket, ugyanis olykor a valóság sokkal jobban odavág, mint amit a… Read More »Sorozatok, amelyeken estéről estére lehet agyalni

Hogyan oszlassunk viharfelhőket? – Avagy a negatív gondolatoktól való megszabadulásért végzett emberkísérlet

  • Outsider
  • szerző

Egy ideje eldöntöttem, hogy tudatosan szakítok a panaszkodás kultúrájával, amely ragadós-, pocsolyás gödrébe olyan sokszor belecsúsztam, és dagonyáztam benne évekig. Talán az attitűdváltásnak is köszönhetően, tavaly jött is néhány érdekes lehetőség, amelyeket boldogan elfogadtam. Azonban év elején kiderült, hogy az életem néhány kérdésének megoldása nemcsak rajtam múlik, plusz még a világ összevisszasága is zavart keltett… Read More »Hogyan oszlassunk viharfelhőket? – Avagy a negatív gondolatoktól való megszabadulásért végzett emberkísérlet

Könyvek, amelyek segítenek túlélni a hétköznapokat (is) – Szubjektív könyves szemle

  • Outsider
  • szerző

Nehezen indult az év, a világ eseményei sem könnyítik meg a dolgunkat. Kergetnek a hétköznapi kötelességek és feladatok, ezért mindig nagy örömöt jelent, ha találok néhány olyan mondatot, amelyek kicsit felülírják a valóságot. Amiket olvasva lehet annak örülni, hogy vannak olyan csodálatos emberek, akik ilyeneket tudnak írni. Amely mondatok miatt egy percig nem sajnálom, ha … Read More »Könyvek, amelyek segítenek túlélni a hétköznapokat (is) – Szubjektív könyves szemle

Miért és kinek szól a dal? – Avagy a madárének nyomában – Garamszegi László Zsolttal, az Ökológiai és Botanikai Intézet igazgatójával találkoztunk

Számítógépes elemzések alapján a madárének látványos szótagokból, szillabusokból épül fel, ezek specifikus kombinációja vagy egyéb fizikai paraméterei – például a frekvenciatartomány, a tempó – mind fontos jellemzői lehetnek a madaraknak. Dalukban egyedenként változhatnak az énekelt szótagok is, vannak, amelyek idővel kikopnak, mások pedig divatszerűen megjelennek, és egyes fajoknál nemcsak a hímek, hanem a nőstények is… Read More »Miért és kinek szól a dal? – Avagy a madárének nyomában – Garamszegi László Zsolttal, az Ökológiai és Botanikai Intézet igazgatójával találkoztunk

„Az önismeretre való igény már nem tabu” – Interjú Jónás Verával és Halas Dórával a Back-Pack című közös előadásuk kapcsán

Az örökölt minta és identitás meghatároz, de egyben formálható, megérthető is. Erről, vagyis örökölt sorsunkról, családi és egyéni múltunkról, jelenünkről és jövőnkről készül közös, performatív előadást színpadra állítani – Back-Pack címmel – Jónás Vera énekes-dalszerző és Halas Dóra, a Soharóza kórus vezetője.

„Bűnössé akkor válok, ha teszek valamit. Márpedig én nem tettem semmit” – Megnéztük a Goebbels titkárnőjének életét bemutató Egy német sors c. darabot

Brunhilde Pomsel. Titkárnő. Gépelt és iratokat rendezett egy életen át. Csakhogy egy ideig a náci bürokrácia egyik legfontosabb embere,  Joseph Goebbels mellett tette mindezt. Szerelmét és barátnőjét is elvesztette a világháború miatt, a dolgok alakulásában azonban nem érzi magát bűnösnek. Legfeljebb idiótának és ostobának, ahogy ő mondta. A 103 éves nő harmincórás életösszegzéséből az osztrákok … Read More »„Bűnössé akkor válok, ha teszek valamit. Márpedig én nem tettem semmit” – Megnéztük a Goebbels titkárnőjének életét bemutató Egy német sors c. darabot

A szerelem jobban véd az öregedéstől, mint a szemránckrém?! – Gondolatok a Bánatos kurváim emlékezete című előadásról

Gabriel García Márquez életműve olyan, mint egy színes gyümölcsökkel teli tál. Sokakat csábít, hiszen aki a Száz év magány vagy a Szerelem a kolera idején kötetének lapjain megismerte az író stílusát, azt hívogatják más darabjai is. A Bánatos kurváim emlékezete vékony kötet, amely azért éretlen, kicsit göcsörtös, de ha igazán megízleljük, újszerű, csodás ízeket tartogat,… Read More »A szerelem jobban véd az öregedéstől, mint a szemránckrém?! – Gondolatok a Bánatos kurváim emlékezete című előadásról

A természettudomány Szent Grálja: az angolna – avagy a hal, amely saját sorsán keresztül emlékeztet minket a természet és az ember közötti kapcsolat törékenységére

A hal, amelyet nem igazán neveznénk állat-szépségversenyre, azonban az élet misztikus körforgásáról – a maga módján – páratlanul szép példázatot tanít a tudósoknak. Minden angolna a Sargasso-tengerben születik, lárvaként ússza át az Atlanti-óceánt, majd évtizedekig él édesvízben, így hazánkban is. Korai életszakaszában az angolnának nincs neme, nem foglalkoztatja más, csak a szabad élet. Egészen addig,… Read More »A természettudomány Szent Grálja: az angolna – avagy a hal, amely saját sorsán keresztül emlékeztet minket a természet és az ember közötti kapcsolat törékenységére

A fürdőszoba az a hely, ahol a legtöbb vizet használjuk, ráadásul a nagy része pocsékba megy – interjú Priskin János díjnyertes, formatervező szakos hallgatóval

Egy megnyugtató fürdő vagy pár percnyi álldogálás a zuhany alatt. Mindenki máshogy köti össze a fürdőszobai tisztálkodást a kikapcsolódással, miközben azt is tudjuk, hogy az így elhasznált több liternyi víz egy részét megspórolhatnánk. A Moholy-Nagy Művészeti Egyetem formatervező szakos hallgatója, Priskin János a víztakarékosság jegyében egy új,  vízkeringetős zuhanyrendszer tervét fejlesztette ki. Az ötlet tavaly… Read More »A fürdőszoba az a hely, ahol a legtöbb vizet használjuk, ráadásul a nagy része pocsékba megy – interjú Priskin János díjnyertes, formatervező szakos hallgatóval