Egy ideje eldöntöttem, hogy tudatosan szakítok a panaszkodás kultúrájával, amely ragadós-, pocsolyás gödrébe olyan sokszor belecsúsztam, és dagonyáztam benne évekig. Talán az attitűdváltásnak is köszönhetően, tavaly jött is néhány érdekes lehetőség, amelyeket boldogan elfogadtam. Azonban év elején kiderült, hogy az életem néhány kérdésének megoldása nemcsak rajtam múlik, plusz még a világ összevisszasága is zavart keltett az Erőben, így a felépített lelki egyensúlyom mostanában megingott. Ott találtam magam megint a negatív gondolataim között, amik röhögtek rajtam. Kísérletbe fogtam hát, hogy a viharfelhőkbe tolult nyűgjeimet szétrobbantsam. Vigyázat, irónia!
Ahogy a modern ember általában mindenben, én is kikértem a negatív spirálok témájában (is) jártas Google véleményét. Találtam is sok hasznos életmódcikket és tudományos tanácsot, amelyek mentén elindultam az úton.
A Liszt, a Száraztészta és a Maszk – új bestseller a boltokban (limitált kiadás)
A brit Cambridge Egyetem tudósa, Michael Anderson pl. azt mondja, hogy az a képességünk, hogy irányítani tudjuk a gondolatainkat, alapvető fontosságú a jó közérzetünk szempontjából, de amikor ez a képesség csökken vagy leáll, az agyban visszatérő emlékek, zavaró képek, hallucinációk, aggodalmak jelennek meg kontrollálatlanul. A mi feladatunk annyi, hogy ezeket felismerjük, és visszanyerjük uralmunk az agyunk tartalma felett.
Ezt csak alátámasztani tudom pl. a múlt hét eseményeivel, amikor az emberek jelentős többségének gondolatai egyszerre kuszálódtak össze, és kontrollálatlanul ömlöttek a sokkoló képek, aggodalmak az internetre arról, hogyan (ne) gázoljunk át egymáson egy kiló száraztésztáért, hogyan (ne) viseljünk maszkot.
Az egymásnak ellentmondó információkból tudakozódva, ráadásul még a nyugalmunkat is meg kellett volna őrizni. Csodálkoznak, hogy nem sikerült? Ilyen összevisszaságban azért talán a legelhivatottabb zen buddhista fejében is összegyűlik néhány sötét felhő, hát én sem mondhatom, hogy kimaradtam belőle.
Nem rohantam hat cekkerrel a boltba, de vettem egy-két dolgot a beépített szekrényből spájzzá előléptetett kis sufniba, ahol az Armageddon esetére gyufával, ásványvízzel és gyertyával kiegészített prepper készletünk lakik (sajnos a teleportáló készülék a múlt hónapban felmondta a szolgálatot, keresem az utódját a Vaterán).
Így már tényleg a páholyból izgulhatjuk végig a világvége első perceit, mielőtt mi is bedobjuk a törölközőt.
A nyugalom hatalom?!
De ha mindez nem lenne elég, békeidőben is bármikor tudok olyan témát előhúzni a kis érzelmi pakkomból, amin lehet kicsit rágódni (csodás tulajdonság): merre tartunk, mi lesz velünk, lesz-e mostanában lakásunk, gyerekünk, a gyereknek jövője, a jövőnek gyereke stb.
Vettem egy nagy levegőt, és a múlt heti nyekergéseim ellen bevetettem a fenti okos ember tanácsát, és az „akkor sem fogok megőrülni, most szépen főzök valamit, meg különben is a nyugalom hatalom” tartalmú hosszú csatakiáltással elrugaszkodtam a hétvége felé.
Hogy mi lett belőle? Vasárnap estére mindössze(!) egy sorozat teljes évadát daráltam le (és nem is pizsamában), miközben csak majdnem ettem meg egy tábla csokit. Azt is sikerült megállni, hogy ne olvassam el az összes hétvégi hírt a koronavírusról, a klímaváltozásról, az újabb gazdasági krízisről és a pletykarovatból se.
Viszont átrágtam magam egy könyv két fejezetén is, sütöttem magvas kiflit (recept a szerkesztőségben), és felszerelkeztem a tavaszi virágültetésre (azért persze a bankkártyám szerint egy akarat gyenge alak vagyok). Mondjuk ez így jóindulattal négyes alá.
Kör közepén kiterülve
Egy másik roppant okos koponya, Robert K. Merton amerikai szociológus pedig azt mondja, hogy önbeteljesítő jóslatként a magunkról való becsmérlő megállapításaink negatív változásokat indíthatnak el életünkben. Egész pontosan ördögi körbe kerülhetünk miatta, ezért jobban tennénk, ha befejeznénk magunk ócsárlását, és barátoktól, szakemberektől segítséget kérve – hibáinkat le nem tagadva -, elkezdenénk felülírni a negatív véleményünket. Ez a legnehezebb része nekem is, mert zsigerből hajlamos vagyok pl. minden eddig elért eredményemet a pillanatnyi kudarcok alapján teljesen megkérdőjelezni, és nagy erőkkel bevackolni magam hetekre egy sarokba. Aztán sok idő múlva barátoktól, szakembertől segítséget kérni (esetleg).
Az utóbbi napokra is ilyen megátalkodott bujkálási tervet szőttem, csakhogy az alattomos napsugarak bekúsztak a hermetikusan elszigetelt nappaliba, az ordibáló madarak fülsüketítő kórusa pedig szintén nem hagyta, hogy rendesen, nekifutásból rosszul érezzem magam.
Így kötöttem ki a fenti kiflis, virágültetős projektnél, ami egyúttal a depressziómat is taccsra vágta. Nem könnyű igazán dugába dőlni, el kell ismernem.
Ha Bruce Lee-nek bevált, ki vagyok én, hogy ne próbáljam meg?
Dehogy ne csak a tudomány területéről hozzak hasznos példákat a káros elképzelések elveszejtésére, itt van a legenda, Bruce Lee, akinek módszerét szintén kipróbáltam.
A hongkongi harcművész ugyanis nem hagyta magát (hát, egy igazi harcosnak minimum kötelessége is), ha negatív dolgok ékelődtek a fejébe, hanem leírta azokat egy papírra, felolvasta, majd meggyújtotta a lapot, és elégette az egészet.
Ezután még egy pillantást vetett a hamutartóra, és erősen arra koncentrált, hogy a rossz bevésődések megsemmisüljenek és örökre eltűnjenek. Fogtam én is egy füzetet és teleírtam jobbnál jobb rossz gondolatokkal, visszaolvastam, és annak rendje és módja szerint sírva fakadtam, majd kerestem egy alkalmas fazekat. Közben levertem egy poharat és kiöntöttem egy másik pohárba korábban kiöntött tejet, de mikor meglett a tökéletes bú- és bánat emésztő kübli, beledobtam az összes bánatom, és meggyújtottam.
Ekkor lángra kapott a konyharuha (ne tessék aggódni, albérletben lakunk, szóval egy esetleges lakástűz nem ügy), majd mikor megfékeztem a tűzvészt, az elégett lábos aljába előzékenyen és teljes erőből belemosolyogtam.
Na, ezek a gondolatok már nem árthatnak nekem – döntöttem el, aztán vidáman egy órán keresztül súroltam a lábast. Amint a fentiekből látszik, ezer módját ismerem a boldog percekbe oltott kínlódásnak, de talán az összes jó és rossz ötlet között egy valami volt, amire megtanítottak a fenti praktikák: és ez az, hogy
magunk számára mindig kéznél vagyunk ahhoz, hogy a hajunknál fogva rángassuk ki magunkat a gödörből. Ameddig pedig vesszük a fáradtságot ezt kisebb-nagyobb sikerrel, de minduntalan megtenni, akkor nagy eséllyel előfordulhat, hogy életben maradunk!
UI: Gyere tavasz, várunk!
