Skip to content

Képzongora

Azelőtt kell megörökíteni, mielőtt lebontják vagy kifosztják a helyet – Pataki Tamás, urbex fotóssal beszélgettünk

A sok felújítás ellenére még mindig bőven akad elhagyott, méltatlanul elhanyagolt állapotban lévő épület a világban. Azonban pont az ilyen helyekre vadásznak az (urban exploration) urbex stílusban alkotó fotósok. A recsegő padlóban, pergő vakolatban nem a felújítással járó nyűgöt vagy a bontással járó zajt látják, hanem a megörökítésre váró múlt egy darabját. Értékmentés fényképezőgép által. Pataki Tamás osztotta meg velünk a turista attrakcióktól távoli helyszíneken szerzett élményeit és fotóit. 

Tessék néző, gondolkozzál! – A Berlinálén díjazott Never Rarely Sometimes Always magunkra hagy és ránk csapja az ajtót

Sallangmentes minimalista abortusztörténet, amely sokak meglepetésére a Berlinaléról a zsűri nagydíjával távozott. Eliza Hittman író-rendező mozijáért azonban kifejezetten rajongani nem lehet, mert elég kíméletlenül bánik a nézővel. Erre meg is van az oka, de ettől még nem könnyű nézni; karantén idején pedig mazochizmusnak is elment. A film szikár, oktatófilmnek beillő narratívája miatt pedig elképzelhető, hogy pont ahhoz a célcsoporthoz, a fiatalokhoz kérdéses, hogy eljut-e, akikről és akikhez szólna.

Sorozatok, amelyeken estéről estére lehet agyalni

Tavaly nyáron már összeírtunk egy hasonló válogatást, azóta újabb kedvencek béreltek helyet a tévés kedvenceink listáján. Hosszú volt a tél,  sok korán sötétedő estén kombináltunk egy-egy rejtélyen vagy megoldatlan eseten. Nem mindegyik friss termés, ráadásul felkerült néhány dokumentum-sorozat is; hiszen utóbbiak is megérdemlik a figyelmünket, ugyanis olykor a valóság sokkal jobban odavág, mint amit a forgatókönyvírók valaha is ki tudnak találni. Íme a szubjektív válogatás. 

„Az önismeretre való igény már nem tabu” – Interjú Jónás Verával és Halas Dórával a Back-Pack című közös előadásuk kapcsán

Az örökölt minta és identitás meghatároz, de egyben formálható, megérthető is. Erről, vagyis örökölt sorsunkról, családi és egyéni múltunkról, jelenünkről és jövőnkről készül közös, performatív előadást színpadra állítani – Back-Pack címmel – Jónás Vera énekes-dalszerző és Halas Dóra, a Soharóza kórus vezetője.

„Bűnössé akkor válok, ha teszek valamit. Márpedig én nem tettem semmit” – Megnéztük a Goebbels titkárnőjének életét bemutató Egy német sors c. darabot

Brunhilde Pomsel. Titkárnő. Gépelt és iratokat rendezett egy életen át. Csakhogy egy ideig a náci bürokrácia egyik legfontosabb embere,  Joseph Goebbels mellett tette mindezt. Szerelmét és barátnőjét is elvesztette a világháború miatt, a dolgok alakulásában azonban nem érzi magát bűnösnek. Legfeljebb idiótának és ostobának, ahogy ő mondta. A 103 éves nő harmincórás életösszegzéséből az osztrákok  dokumentumfilmet készítettek, valamint Egy német sors címmel könyv is feldolgozta életét. Brunhilde Pomsel 2017. január végén hunyt el, 106 esztendős korában Münchenben. De vajon tényleg „csak” buta volt? Esetleg saját magával is elhitette, hogy nem tud a borzalmakról? Hogyan lehet egy ilyen életre egyáltalán visszatekinteni?  A Hatszín Teátrumban – az Orlai Produkció előadásában – Molnár Piroska kelti életre a titkárnő múltját, amelyből – azt hiszem – nem csak egy német sorsa rajzolódhat ki.

A szerelem jobban véd az öregedéstől, mint a szemránckrém?! – Gondolatok a Bánatos kurváim emlékezete című előadásról

Gabriel García Márquez életműve olyan, mint egy színes gyümölcsökkel teli tál. Sokakat csábít, hiszen aki a Száz év magány vagy a Szerelem a kolera idején kötetének lapjain megismerte az író stílusát, azt hívogatják más darabjai is. A Bánatos kurváim emlékezete vékony kötet, amely azért éretlen, kicsit göcsörtös, de ha igazán megízleljük, újszerű, csodás ízeket tartogat, elsősorban ironikus, közvetlen hangneme és a felszíni pikáns történet mögött rejlő gondolatisága miatt. Sűrítménye a világunknak, a nyelvi gazdagságunknak, emberi mivoltunknak.  A  könyv színpadra állításával a Mozsár Műhely alkotói bátran beleharaptak a gyümölcsbe, Hegedűs D. Géza hömpölygő monológban adja át a márquezi gondolatokat.

A természettudomány Szent Grálja: az angolna – avagy a hal, amely saját sorsán keresztül emlékeztet minket a természet és az ember közötti kapcsolat törékenységére

A hal, amelyet nem igazán neveznénk állat-szépségversenyre, azonban az élet misztikus körforgásáról – a maga módján – páratlanul szép példázatot tanít a tudósoknak. Minden angolna a Sargasso-tengerben születik, lárvaként ússza át az Atlanti-óceánt, majd évtizedekig él édesvízben, így hazánkban is. Korai életszakaszában az angolnának nincs neme, nem foglalkoztatja más, csak a szabad élet. Egészen addig, amíg kap egy titokzatos jelet. Akkor előhívja emlékeit szülőhelyéről, a táplálkozást örök életére abbahagyja, és elindul vissza a hazájába, hogy ott találjon párt, ott rakjon ikrát, ahol maga is megszületett.  De mi hajtja? Miért csak itt szaporodik és miért tér vissza? Ezekre, és még sok más kérdésre adandó válaszok a mai napig rendre kicsúsznak a tudósok kezei közül. Az angolna köztudottan az emlékezés szimbóluma is. Egy svéd újságíró, Patrik Svensson,  Tenger a tengerben című könyvében, a veszélyeztetett angolna sorsának összefoglalásával és a megmentéséért folytatott tudományos harcon keresztül, maga is emlékeztet.

Hiszek a szivárványban, egész életemben próbáltam túljutni rajta – Gondolatok a Judy című filmről

A címben idézett mondatot Hollywood egyik legfoglalkoztatottabb színésze, Frances Ethel Gumm, vagy ahogy mindannyian ismerjük, Judy Garland mondta saját magáról. De, hogy ezek a szavak valójában a magánéletben boldogságot kereső vagy a túlhajszoltságtól kimerült, a világhírrel járó felhajtásból elvágyódó nő szavai-e, esetleg mindkettő egyszerre, az elgondolkodtató. Peter Quilter Brodaway-t is megjárt darabja alapján most magunk is beleláthatunk az Oscarra is jelölt hollywoodi legenda (Ítélet Nürnbergben, Csillag születik, Találkozunk St. Louis-ban) tragikus életének utolsó hónapjaiba, amelyek alatt az Oscar-díjas Renée Zellweger kelti életre a színésznőt. Alakításáért a napokban átvehette a legjobb női főszereplőnek járó Golden Globe-díjat. Gondolatok a Judy című filmről.

Hervadozik a mikulásvirág? Olvass neki mesét! – Nagy-Britanniában megjelent a világ első mesekönyve szobanövényeknek

Nem zöldségeket beszélünk, brit kutatások szerint a millenniumi generáció (Y-generáció) annyira oda van újabban a  növényekért, hogy 76 %-uk (egy mintegy 7000 fő megkérdezésével végzett felmérés szerint)  tart otthon legalább egy fotoszintetizáló cserepest, és ötből egy tulajdonos rendszeresen beszél is hozzájuk. De nem csak ők, több híres ember, köztük Judi Dench és Károly herceg is… Read More »Hervadozik a mikulásvirág? Olvass neki mesét! – Nagy-Britanniában megjelent a világ első mesekönyve szobanövényeknek

Számomra ott hal meg a jó zene, ahol a pénz belép a szobába – Villáminterjú Jamie Winchesterrel

  Alkalmanként szívesen jár vissza  Magyarországra koncertezni, mert mindig örömmel zenél jó fej emberekkel, de egyelőre nem adja fel az Írországban megtalált egyensúlyát Jamie Winchester. 2012 óta a szigetországban élő zenész ugyanakkor nem zárja ki, hogy a jövőben lesz olyan zenei felkérés, amire, igent mond; sőt, a jövő nyáron esedékes 50. születésnapja alkalmából már most… Read More »Számomra ott hal meg a jó zene, ahol a pénz belép a szobába – Villáminterjú Jamie Winchesterrel