Nem zöldségeket beszélünk, brit kutatások szerint a millenniumi generáció (Y-generáció) annyira oda van újabban a növényekért, hogy 76 %-uk (egy mintegy 7000 fő megkérdezésével végzett felmérés szerint) tart otthon legalább egy fotoszintetizáló cserepest, és ötből egy tulajdonos rendszeresen beszél is hozzájuk. De nem csak ők, több híres ember, köztük Judi Dench és Károly herceg is kiemelte, hogy imádja őket, és beszél is a növényekhez. Egy brit cég, a Spare Room pedig a „dzsungelmánián” fellelkesülve mókás ötlettel állt elő: a világon először pályázatot hirdetett egy szobanövények számára készülő mesekönyv (!) megírására. Megosztjuk saját növényes élményeinket is (amelyek miatt nyugodtan akár őrültnek is nézhettek), és felkerestük a könyv megírását vállaló írót, Alice Hemminget, hogy kifaggassuk, hogyan született meg az egyedülálló kötet.
Gondoskodom, tehát vagyok
Azt, hogy a stresszes hétköznapokhoz akár receptre is felírhatnák mindenkinek a kertészkedést, már sok kutatás kimutatta, a növények közelsége jótékonyan hat mindannyiunkra. Ám amikor a BBC honlapján olvastam a fenti hírt, először mégis elmosolyodtam. Majd elgondolkodva rajta, úgy érzem, mond ez valami fontosat a mai 20-30-as korosztályról. Egyre kevesebben tudunk lakást venni, a gyerekvállalás is általánosan kitolódott, a folytonos költözések, ingázások miatt a háziállat tartását is kétszer érdemes átgondolni. Azonban az országok és városok közötti költözködés ellenére senki sem szívesen mond le az otthonosság iránti vágyáról, hiszen kinek ne esne jól gondoskodni valamiről, valakiről, majd látni, ahogy gyarapszik és fejlődik a törődésünknek köszönhetően.
A szobanövények azok, amelyek csendes, szintetizáló társai lettek egyre többünk mindennapjainak, és soha nem gondoltam volna, hogy olyan önfeledten tudok örülni egy levélnek egy új bimbónak, ahogy az utóbbi években történt velem. Talán az egyértelmű csúcspont az volt, amikor három cekkernyi növényt szállítottunk a villamoson, úgy, hogy egy komplett négyes üléssort elfoglaltunk velük. A társaságot akkor menekítettünk egy barkácsáruházból a kertészeti osztály fonnyadó, senyvedő szekciójából. Majd a három napos nyaralásunkat is elhalasztottuk, mert elkezdtem átrendezni a lakást a növények igényeinek megfelelően (mondjátok nyugodtan, hogy bolond bogaras vagyok).
Mostanában különösen nagy rajongótábort szereztek maguknak a zöldek; már mintegy 2,4 millió posztot taggeltek #houseplant címkével az Instagramon, de egyre több a #plantlady, #plantlove megjelölés is. A fenti felmérés szerint ráadásul a növénytartók harmada azt mondja, hogy kvázi tényleges szülőnek érzi magát attól, hogy minden egyes nap gondoskodhat valamiről, aminek az élete és léte tőle függ. A növényszülők 15%-a ráadásul még nevet is ad a növényeinek, azonkívül 27 %-uk annyira félti a zöldeket, hogy még a saját lakótársában sem bízik meg annyira, hogy rájuk bízza a cserepeseket, míg elutazik.
Már Cicero is megmondta…
Ennyire bizalmatlan én sose lennék (sőt különféle házi süteményekkel üldözném azt, aki növénylocsolással kisegítene), de tény, hogy a túlzás ezen a téren is kiütközött rajtam; egyszer azt vettem észre, hogy már vagy húsz szobanövénnyel osztjuk meg a nagy szobánkat, és nincs is olyan szeglete a lakásnak, ahol ne zöldellne valami. Folyamatos létra és székmászás van, eltolás, arrébb tevés, hogy a növényeknek legyen helye, egyszer már azon gondolkoztam, hogy a tévét és az ágyat is másképp kéne elrendezni, hogy a növényeket jobban érje a fény, aztán rájöttem, hogy talán most kellene abbahagyni a növények szaporítását és vásárlását.
Azonban tény, hogy az öntözés, tápoldatozás, elszáradt levelek és hajtások gondozása soha nem remélt megnyugvással tölt el, terápiaként hat a zilált lelkiállapotomra is, s talán ezzel a környezetemben lévők is jól járnak. Így az „Akinek kertje van és könyvtára, annak megvan mindene.” cicerói mondás a mai napig igaz rám, talán annyival módosítva, hogy „Akinek szobanövényei vannak és mobilkönyvtára, annak megvan mindene”.
Zöld mindeneink pedig készségesen meghallgatják, ha elmesélem nekik a napot, nem csapják rám az ajtót, ha valami munkahelyi pletykáról unalmaskodok nekik, egyszóval türelmes pszichológusok is. Angela Slater brit növényszakértő és blogger szerint a növényekkel való kommunikáció nem új keletű, elkötelezett zöldségtermesztők már régóta beszélgetnek rendszeresen a zöldségeikkel,
a brit Királyi Kertészeti Társaság csak megerősíteni tudja ennek jótékony hatását, szerintük a növényekkel való kommunikáció serkenti azok növekedését, habár egyelőre nem tisztázott, hogy ez miért történik. Egyelőre a sötétben tapogatóznak, mert még a tudósok sem tudják, hogy a növények mire reagálnak a fejlődéssel: magára a hangra, a hanghullámra vagy a nitrogénra és a szén-dioxidra, amiket a beszélő bocsát ki.
A szobanövények az új háziállatok
Annyi azonban biztos, hogy a beszélgetéssel biztos nem ártunk nekik, így Nagy-Britanniában a növényimádatot meglovagolva, az eredetileg lakás- és házkiadásra szakosodott cég, a Spare Room abból indult ki, hogy ha már a trendek alapján úgyis a szobanövények az új háziállataink, és beszélgetünk is velük, akkor akár mesét is olvashatnánk nekik. Ki is írtak egy pályázatot egy növény-mesekönyv megírására. A növények általában a nap folyamán felhalmozódott energiát fotoszintézis útján használják fel éjjel, de már az alkonyat is fontos idő a fejlődésükben, ezért kifejezetten esti mesék megírására kerestek növénymesélőt. A felhívásra jelentkezett Alice Hemming író is, aki korábban gyereknek írt mesekönyveket, és először maga is kicsit őrültségnek tartotta az ötletet.
Az író egyébként már több, mint 50 könyvet jelentett meg, és azt mondja egyik sem jelentett akkora fejtörést neki, mint a növényeknek szóló mesék megírása; mert ugye ki tudja, miről szeretnének hallani a növények?
Az író először azon gondolkodott el, hogy vajon milyen történetek tetszhetnének egy növénynek, miről hallhatnának szívesen a zöldek. Mire rájött, hogy a válasz pofonegyszerű: a többi növényről!
Alice elmesélte, hogy mialatt a könyvön dolgozott, éppen egy barátja virágaira vigyázott, akinek rengeteg kínai szerencsehozó bambusza volt. Az író addig nézegette és ápolta őket, mire végül pont ezek inspiráltak két történetet is.
A történetekben különböző típusú növények bukkantak fel, témájúak azonban különböző: született szerelmi történet, de kalandtörténet is. A dísznövényeknek szóló gyűjtemény 3 novellát tartalmaz: „A három páfrány”, a „Vágyakozás” és a „Mi megy körül” címmel. A Livi Gosling csodálatos akvarell képei díszített történetek egyébként ingyenesen letölthetők a SpareRoom oldalról, e-könyv vagy hangoskönyv formájában innen.
Rémtörténetek kíméljenek!
Az író elárulta, hogy nem csak a növényekre, hanem a felolvasókra is gondolt; fontos volt, hogy viccesek legyenek a történetek, sőt, kérdésemre elmondta, hogy kutatásai szerint a növények a vidám hangokat szeretik, így szomorú, ijesztő dolgokról szóló sztorik szóba sem jöhettek a kötet írása során.
Arra kérdésre, hogy ő maga is kipróbálta-e a felolvasást a növényeinek, azt mondta, hogy amikor a történeteket írta, még nem volt olyan szobanövénye, amin tesztelhette volna őket, de mikor a barátja növényeit ápolta, akkor azoknak felolvasta őket. A gondozási időszak végén pedig egy növényes mesekönyvet adott barátjának ajándékba, aki pedig egy szobanövénnyel viszonozta a segítségét, így úgy érzi, hogy ő is a mesekönyv megírásának köszönhetően lett szobanövény-szülő.
Hozzátette: annyira belejött a társalgásba, hogy mostanában a kerti nyulaikhoz is beszél, még ha őrültnek is nézik ezért; így aztán az sincs kizárva, hogy hamarosan egy állatoknak szóló mesekönyvvel gyarapszik a szerző köteteinek száma.
(Kép: Pexels.com, Pinterest, Alice Hemming képe engedélyével)
