Skip to content

Outsider

Könyvek, amelyek segítenek túlélni a hétköznapokat (is) – Szubjektív könyves szemle

  • Outsider
  • szerző

Nehezen indult az év, a világ eseményei sem könnyítik meg a dolgunkat. Kergetnek a hétköznapi kötelességek és feladatok, ezért mindig nagy örömöt jelent, ha találok néhány olyan mondatot, amelyek kicsit felülírják a valóságot. Amiket olvasva lehet annak örülni, hogy vannak olyan csodálatos emberek, akik ilyeneket tudnak írni. Amely mondatok miatt egy percig nem sajnálom, ha  a pityergés  miatt elkenődik a szemceruza, vagy amiket olvasva annak is örülök, hogy pár percig csak annyi a „nyűgöm”, hogy azon sajnálkozom, hogy nem én írtam őket. Az utóbbi idő felemelő olvasási élményei.

Kitakarjuk a világot? – A második budapesti Szelfi Múzeumban is szeretheti magát a közönség

  • Outsider
  • szerző

Mert egy már nem volt elég. Az elsőbe január óta özönlenek az önmagukat szerető látogatók. A magára valamit is adó hír egyébként úgy szól, hogy a napokban nyitotta meg kapuit Budapest második Szelfi Múzeuma, polgári nevén a Museum of Sweets and Selfies (selfie: self-taken photography – magyarul: önmaga által készített fotó). Egyébként nem tudok szabadulni… Read More »Kitakarjuk a világot? – A második budapesti Szelfi Múzeumban is szeretheti magát a közönség

“A jó könyv olyan az agynak, mint gyereknek a gumicukor” – Gondolatok arról, hogy miért olvasok (még mindig)

  • Outsider
  • szerző

Sokszor van úgy, hogy takarítás helyett inkább behunyt szemmel közlekedek otthon, ha egy könyv nagyon leköt. Ugyanakkor még mindig sok az olyan könyv a polcon, amit még nem olvastam, mégis újakat veszek; de bevallom olyan is van, hogy pár év múlva nem is emlékszem pontosan, hogy miről szólt egy könyv, mégis olvasok.  De miért is… Read More »“A jó könyv olyan az agynak, mint gyereknek a gumicukor” – Gondolatok arról, hogy miért olvasok (még mindig)

Hogyan ne legyünk döntési analfabéták? – Avagy mi az a nudge, és hogyan segít rajtam, ha nem tudok döntést hozni

  • Outsider
  • szerző

Az utóbbi években elszaporodtak nálam az olyan döntési helyzetek, amelyek előtt a jeges pánik szélén álltam széttárt karokkal vagy éppen egy feldobni készített 20 forintossal. Ha maga a pánik nem lett volna elég, közben az járt a fejemben, hogy miért nem vagyok én ezekre felkészülve? Vajon miért nem ragadt rám a döntési képesség is az… Read More »Hogyan ne legyünk döntési analfabéták? – Avagy mi az a nudge, és hogyan segít rajtam, ha nem tudok döntést hozni

Amikor a nyár már a nyakamban liheg… – egy városi nyar(g)aló 3+1 túlélési technikája

Hiába köszöntött be az úgynevezett vakáció, a felnőttlét velejárója, hogy hétfőtől péntekig ilyenkor is minden hajnalban kitámolygok a fürdőszobába, és megkezdem a reggeli bemelegítő gyakorlatsort a sminkkel, fogkefével, öltözködéssel. Csakhogy,  forróság idején ilyenkor csak egy tőmondat jut el a tudatomig: ez így nem nyár, ez így nem nyár… Majd rekonstruálhatatlan módon, valahogy egyszer csak bent… Read More »Amikor a nyár már a nyakamban liheg… – egy városi nyar(g)aló 3+1 túlélési technikája

A tárgyaim is én vagyok – hat kedvenc, amit Marie Kondo sem csavarhat ki a kezemből

  • Outsider
  • szerző

Tombol a lomtalanítási, szelektálási láz a világban. A japán életvezetési tanácsadó, Marie Kondo az egész életét arra tette fel, hogy megtanítson minket arra, hogy ne éljünk a tárgyaink rabságában, a felesleges holmijainkat ne féljünk elengedni. Több zsáknyi ruhát bocsátottam már útjára, több felesleges dísztárgynak kerestem már új otthont, de most önfeljelentek: van hat kedvenc tárgyam,… Read More »A tárgyaim is én vagyok – hat kedvenc, amit Marie Kondo sem csavarhat ki a kezemből

Ide nekem a…mit is? – Avagy hogyan beszélgessünk el magunkkal a céljainkról, ha eljön az ideje

Az albérletünkben korábban megfordult lakók és a mi életünk egymásra rétegzett kis darabjai, vagyis a háztartási kosz  állhatatosan rakódott az évek alatt az ebédlőasztal peremére. Az utóbbi napokban ezt kapargatom, tisztítgatom minden eszközzel, ami csak a kezem ügyébe akad. Minél többet szedek fel, annál eredményesebbnek érzem ezt az elvileg értelmetlen szélmalomharcot. Az egyetlen diadal, amit… Read More »Ide nekem a…mit is? – Avagy hogyan beszélgessünk el magunkkal a céljainkról, ha eljön az ideje