Skip to content

Lelki ismeretek (Soul) kritika – Ilyen, ha a Pixar az élet értelmét kutatja

Az Oscar-díjas rendező, Pete Docter filmjeivel érzékeny, de humoros módon reagál olyan bonyolult témákra mint például az emberi agy és a lélek. Olyan szívmelengető már-már klasszikussá vált alkotások köthetők a nevéhez mint a Szörny Rt. (2001), a Fel (2009), és az Agymanók (2015). Legutóbbi munkájával a Lelki ismeretekkel ismét egy újabb lépést tett az ízléses szórakoztatás és elgondolkodtatás irányába. Gondolataink a filmről.

Mit lehet tenni, ha folyamatosan azt érezzük, hogy csapdába estünk egy olyan életben, ami visszafordíthatatlan sodrással visz minket napról napra egyre távolabb attól, akik lenni szeretnénk? Vajon mi történne, ha a rég elfeledett álmainkat varázslatos módon mégis sikerülne elérnünk? Ha egy váratlan fordulat egy csapásra kirántana minket a megszokott hétköznapjainkból, az minden problémánkat megoldaná? 

Ezeket a kérdéseket boncolgatja a tavaly év végén megjelent Lelki ismeretek (Soul), amit a Pixar Animation Studios készített és a Walt Disney Pictures forgalmaz. A filmet a készítői eredetileg júniusban tárták volna a nagyérdemű elé. Ezt a dátumot azonban a koronavírus-járvány miatt el kellett halasztaniuk. Végül 2020. december 25-én sikerült az áttörés, a „Soult”-t karácsony napján mutatta be Amerikában a Disney+ csatorna.

A történet szerint attól a pillanattól kezdve, hogy apja gyerekkorában elvitte egy híres zenész estjére, Joe Gardner semmi másra nem tudott gondolni, csak arra, hogy egyszer belőle is igazi zongorista lesz. Minden porcikájával arra vágyott, hogy a zenének élhessen, és esténként, ihletett állapotban színpadra léphessen. Apja, akire az életében a legjobban felnézett, ugyancsak muzsikusként kereste a kenyerét. Meg sem fordult tehát Joe fejében, hogy neki más utat is tartogathat az élet. Főhősünkből azonban mégsem elismert zenész, hanem zenetanár lesz, aki egy New York-i, ütött-kopott általános iskolában kezd el dolgozni. Itt a megélhetési gondok mellett nap mint nap azzal is meg kell küzdenie, hogy a motiválatlan diákokat rávegye a gyakorlásra, és elérje náluk, hogy legalább egy kicsit ráérezzenek a hangszerükben rejlő lehetőségekre. Mikor egy régi tanítványának hála Joe lehetőséget kap arra, hogy egy világhírű énekesnőt kísérhessen zongorán a banda tagjaként, akkor azt hiszi élete végre értelmet nyer.

Óriási lendülettel, eksztatikus állapotban távozik a sorsdöntő meghallgatásról, és azt tervezgeti, hogy hogyan fog felkészülni a várva várt fellépésre, amikor egy váratlan balesetben életét veszti.

Azelőtt lett semmivé minden, hogy valami elkezdődhetett volna.

Joe lelke, miután kiszáll a testéből, felkerül a túlvilágra tartó futószalagra, ami megállíthatatlanul halad a fény és a Nagy Azután (Great Beyond) felé. Joe nem akarja, hogy így legyen vége, makacsul vissza akar térni a Földre, hogy beteljesíthesse a küldetését. Hiába küzd, a Földre nem indulhat egyből vissza. A túlvilágra történő átlépés előtt csak egyetlen kitérőt tud tenni, méghozzá a Nagy Azelőtt (Great Beyond) felé. A történet igazán itt veszi kezdetét.

Joe megismeri a Nagy Azelőtt (vagy más néven Önismeret) működését. Megtudja, hogy a lelkek itt készülnek fel a földi életre. Ezen a helyen nyerik el a személyiségüket, és csak akkor indulhatnak a Földre, amikor a személyiségük kiteljesedik. Ehhez az kell, hogy a „szikrájukat” is megtalálják, anélkül ugyanis „tilos az Á”. 

Hogy mi ez a szikra?  Az a megmagyarázhatatlan valami ott a lelkünkben, ami hajt minket előre, ami miatt azt érezzük, hogy van értelme az életünknek. Lehet ez bármi, amit nagyon szeretünk (pl. zene, főzés, sport). Lehet ez egy absztrakt vágy is, aminek a beteljesülését folyamatosan hajtjuk. Van például olyan lélek, akinek a „szikrája” az, hogy azt érezze, készen áll. Éreznie kell, hogy elég jó, elég ügyes és rátermett. Ez az utóbbi felállás a keményebb dió, hiszen,

ha nem tudjuk egyértelműen megfogalmazni magunknak, hogy mit szeretünk, mire vágyunk igazán, teret sem tudunk adni neki. Amíg a lelkünk mélyéről elő nem ássuk, és fel nem kutatjuk a bennünk lévő „spiritusz” természetét, nehéz lesz megtalálnunk a boldogságunkat. 

Ha sikerül beazonosítanunk a saját szikránkat, akkor a további feladatunk vajon már csak annyi, hogy minél többet foglalkozzunk vele, vagyis azzal, amit szeretünk? Bárcsak ilyen egyszerű lenne a képlet…

SPOILER Mikor Joe Gardner kalandos úton mégis visszajut a Földre, és sikerül részt vennie élete fellépésén, a koncert után pont ugyanezzel a kérdéssel szembesül. Most már „csak” annyi lesz a dolgom, hogy minden nap megismételjem a mait, és zenéljek a közönségnek? Mostantól teljes egészében erről fog szólni az életem? Erre vágytam, ezért küzdöttem, akkor miért nem érzem az átütő sikert és a földöntúli örömöt? Hogy miért?

A filmbeli egyik természetfeletti segítő válasza erre az, hogy a lélek szikrája nem ugyanaz, mint az ember célja.

Rávilágít Joe téves elgondolására, miszerint a lelkek nem céllal születnek a Földre, a „szikra” nem az emberek célja. A cél egészen más, azt végső soron az emberek alakítják ki saját maguknak, a saját, szabad akaratukból. Joe igazi célja az évek alatt észrevétlenül az lett, hogy a fiatalabb generációt rávezesse a zene és a zenélés élvezetére. Joe nagybetűs mentorrá vált, a célja valójában a tanítás volt. Az egója és a zene iránti mérhetetlen szeretete azonban elvakította, és elterelte a figyelmét arról, hogy ő igazából mindig is boldog volt tanítás közben. A kiteljesedéshez semmi másra nem lett volna szüksége.

Nem figyelt oda a jelenre, és arra a csodára, amit minden szürke hétköznap megélhetett volna. Rájött, hogy a szikra önmagában nem feltétlenül elég a boldogsághoz, egy jó cél is kell, amiért érdemes szikrázni.

A film végkövetkeztetése a legkevésbé sem negatív. Joe Gardner története nagyon kedvesen és finoman ébreszti rá a gyereket, és főleg a felnőttet arra, hogy

ha igazán kiteljesedett életre vágyunk, először őszinte kérdéseket kell feltennünk önmagunknak. Ha pedig boldog kapcsolatokat szeretnénk, akkor figyelnünk kell a másik emberre, meg kell hallanunk az igazi hangját.

Ez pedig csak úgy megy, ha egy pillanatra képesek vagyunk a saját gondolataink szajkózását félbeszakítani. Hajrá!