Gyermekkoromban nem volt soha nagy veteményesünk, nem végeztünk nagy kerti munkákat, de paradicsomot és paprikát neveltünk az erkélyen, a mama a hetedik emeleti konyhájában levágta a tyúkot, és kis fűzfákat ültettünk a járdaszegély mellé a házunk előtt, amikhez esténként szertartásosan ki kellett vonulni locsolni. Nagyjából ennyi volt, amit a vidéki életből megtapasztaltam. Úgy tűnik azért, hogy ez is elég volt ahhoz, hogy az utóbbi években egyre inkább azt érezzem, hogy nekem úgy jó, ha minél több zöld vesz körül (a tyúkok azonban nálam végelgyengülésig élnének). Nem féltem tenni sem érte; növénykolónia-telepítésbe kezdtem. Idén ráadásul egyszer csak arra lettem figyelmes, hogy mindenhol virágföldnyomok pöttyözik a szőnyeget, az üdítős poharak gyökereztető edényekké váltak és két negyven liter virágföld lett az átmeneti lábtartóm, miközben úgy terjednek a növények a lakásban, hogy ablaknyitásról már nem is álmodom. Azt hiszem itt az ideje, hogy beszéljek kicsit az elharapózó növénymániámról és ajánljak néhány kedvencet, amelyek nálam sikeresen vadregényes tájjá módosították a lakást.
Bármikor le tudok állni, ha úgy döntök (nem)
Vannak azok, akik napra pontosan tudják, hogy mikor kezdődött a mániájuk, én azokhoz tartozom, aki a növényes korszak előtti időre már nem is emlékezik. Annyi biztos csak, hogy gyerekkorom első kaktusza még mindig ott áll a szobámban. Rendszeresen megszúrom vele magam, mikor otthon vagyok és leengedem a redőnyt. De arrébb nem tennénk, mert az a fontos, hogy ő jól érezze magát. Amióta pedig Pesten élek, itt is elkezdtem építeni a fővárosi növénykolóniát.
Sikerült kifejlesztenem a növénygyűjtés egyedi, ördögi körét is. Minden évben huszáros határozottsággal eldöntöm, hogy még egy utolsó virágcserepet veszek és kész. De ugye abba kell virág is, amiből aztán nem tudok csak egyet beszerezni. Így megint nincs elég kaspó, ezért megint kell még egy „tényleg utolsó” virágtartó, és ez így megy a végtelenségig.
A másik, hogy a „minden lehet sörnyitó” analógiáján megindulva arra jutottam, hogy minden hely lehet virágtartó! Fér a falra, a korlátra, a polcra, a konyhapultra, a fürdőszobaszekrényre, a hangfalra, a párkányra. Már csak az előszoba maradt növénymentes zóna (felteszem nem sokáig).
A pillanatnyi állapotok szerint a nappaliban most éppen húsz növényt tartok nyilván. Az ablaknyitással már egy ideje nem is próbálkozom (erkélyajtó az új ablak) és a héten várok egy nagyobb növényszállítmányt a díleremtől. Megbízható kertészet, szép növények.
Azért, hogy ne csak vaktában válasszam ki a zöldeket, elkezdtem szakkönyveket és növényes csoportokat bújni, ami egy kicsit a karantén-kovász vonathoz hasonlítható, csak én növényes kupéba kerültem. Annyira sok tuti tippel találkoztam, hogy szinte már majdnem abba is hagytam zavarodottságomban a növénygyűjtést, nevelést (de volt annyi lélekjelenlétem, hogy nem, huh). Bálint gazda adta vissza az elkallódott reményt. Az ő Facebook oldala tanácsai között találtam néhány olyat, amit én már régóta – úgymond – zsigerileg betartok (figyeljétek az önfényezést!). Így megnyugodva vettem tudomásul, hogy mégis csak növénygondozásra születtem :-). Ráadásul Bálint gazdát az offline létezésben sem kell nélkülöznöm, mert egy kerületi lomtalanítás alkalmával megtaláltam a növényápolás és növényvédelem Bibliáját, a Gyümölcsöskert című könyvét, amely mint lehetséges, jövőbeli kerttulajdonost minden hasznos tanáccsal ellát.
A növényőrület kertre való átterjedése amúgy már valós veszéllyel fenyeget, mióta engedélyt kaptam a társasház hátsó kertjének hasznosítására. A munkálatok megkezdéséhez zöldségpalánták nevelésével melegítek be. Paradicsommal kezdtem, amellyel talán a legreálisabb az esély a sikerre. Egyelőre azért a lelkes jelzővel illetném magam ezen a téren.
Amelyekkel viszont valós sikereket könyveltem el, azok a lentebb felsorolt növények. Ezeket bármelyik félelmet nem ismerő, elszánt szobakertésznek ajánlok figyelmébe.
Szobai futóka – A kompakt cukorfalat
A név nem egy szobabiciklin ragadt elszánt diétázóra utal, hanem egy igazi városi dzsungelharcos növényre, egy edzett túlélőre, amelyet bárhol kidobnak, gyökeret ver.
Polgári nevén (nem nevet) Márványos szobai futóka, aka. Aranyos szobafutóka, amely minden magára igényes nagymama háztartásában megtalálható. Levelei a kilencvenes évek divatszíneiben játszanak, a neonos élénkzöldjéről, a rikító sárgájáról néha azt is képes lennék elhinni, hogy fluoreszkál a sötétben. Ha ezt nem is teszi a valóságban, de
bármelyik levegőtisztasági aktivista magára varrathatná a képét, hiszen azon levegőtisztító szobanövények elit kommandójába tartozik, amelyek hatásosan semlegesítik a tisztítószerekből, falakból, padlókból, szőnyegekből, berendezési tárgyakból levegőbe kerülő káros anyagokat.
A szobanövények csótánya is, mivel szinte minden körülmények között kibírja – azért mondjuk pincében vagy jégszekrényben nem hinném, hogy nagyon vidulna -, de elvileg bármelyik száraz levegőjű szobában megél, napfényes és árnyékosabb helyen is.
Nálunk két ilyen indázó tekereg a lakásban, az egyik a fűszereket tervezi kiszorítani a konyhapulton, a másik a tévé mellett élvezi velünk a sorozatokat.
ZZ pálma, legénypálma – A lassan növő bajnok
Ha igazi növényszakértők szeretnénk lenni, akkor lazán elejthetjük a Zamioculcas zamiifolia elnevezést is, ha ismerősünk lakásában szembe találkozunk egy ilyen zöldséggel, hiszen egyre több hazai lakás állandó lakója. Azonban több ismerős szerint is irtó lassan szánja el magát a növekedésre, amelyről én is meggyőződhettem, mikor egy ZZ hozzám is bekerült.
Évekig változatlan állapotban, egyfajta növényzárványként éldegélt, azonkívül, hogy a levele olykor poros lett, semmilyen változást nem tapasztaltam rajta; ezért néha poénból másik virágkaspóba tettem, csakhogy kicsit úgy érezzem történik valami.
Idén tavasszal azonban ihletet kaphatott, mert szinte egyik napról a másikra négy új ága fejlődött ki, amelyek hetykén meredeznek az égnek, mutatván „tudnak ők itt kérem, csak akarni kell”. Nem túl hízelgő módon az egyedülálló férfiakra nézve; a növényt más néven legénypálmának is hívják, utalván arra, hogy a még kevésbé gondos háziurak is sikerrel elboldogulnak vele.
Én azért itt óvnék bárkit attól, hogy igénytelennek bélyegezze (mind a növényt, mind az urakat); maradjunk annyiban, hogy olyan szívós, keménykötésű, laza figura, aminek simán elég, ha csak kéthetente iszik.
Vitorlavirág – Az oxigéngyáros
Az örök jolly joker, a panellakások és a kádárkockák reménysége Kolumbia és Venezuela trópusi vidékeiről gyarmatosult hozzánk.
Az őshazában az aljnövényzetben burjánzott, míg nálunk a legtöbbször radiátorok száraz levegőjének megtisztításán kell dolgoznia. Elég keménykötésű munkás, mert nálunk még a közvetlen napfény közepette is teszi a dolgát, habár a nagyon napfényes vidék nem az ő ízlésének való. A fehér vitorlához hasonló képződményei – ahogy a fenti könyvekből megtudtam – egyébként nem valódi virágok, csak úgynevezett fellevelek, melyek körbeveszik az úgynevezett torzsavirágzatot (szakértő percek). Hetente egyszer öntözöm, és néha permetezem is, az okosok szerint a „virágait” ilyenkor sem szabad, hogy víz érje, mert megbarnulnak.
Amúgy néha nagy drámakirálynő tud lenni, mert ha nem kap naponta vizet, látványosan elájul. Ha azonban újra vízhez jut, akkor gyorsan újra „vitorlát bont”.
Háromélű kutyatej – A sivatagi méregkeverő, ami kaktusznak adja ki magát
Az itthoni növény a Felhőkarcoló nevet nyerte a keresztségben, mert pár év alatt olyan nagyot nőtt, hogy égimeszelőként tör a többi növény fölé.
Egy munkahelyi virágvásáron vettem, és akkor még nem sejtettem, hogy tíz évig velem lesz. Azóta megjárt hat albérletet, kocsiban, villamoson, kézben szállítást is túlélt, egyszer egy költözés alkalmával egy járókelő is meg akarta már venni. Most éppen a tizenkettedik kerületben igyekszik sivatagi hangulatot teremteni.
Velejéig romlott gazember, szöveteiben fehér, többnyire mérgező tejnedv termelődik, amely azonnal ki is csordul, amint a növényt sérülés éri.
Nem elég, hogy ilyen harcias szellem, álcázóművész is. Nemrég jöttem ugyanis arra is, hogy nem is kaktusz, mert a kutyatejfélék családjának tagja.
Szabadban nevelt rokonai kis méretű, fehér vagy sárga virágot hozhatnak. A szobanövényként tartott Felhőkarcolótól ilyet nem várhatok, így marad minden évben a rácsodálkozás, hogy meddig tud még nőni.
A feketeövesek és amik még felkészülnek
Ezek most csak a legerősebb, legszívósabb harcosok. Ezért is merem őket ajánlani, de csatasorban áll még a lakásban pl. a rákvirág, nyolc paradicsompalánta, a kávécserje, a majomkenyérfa, kaktuszok, és felkészül a kertészetben a szobapáfrány, az arália, az aloe vera, a gyompálma és a szobaborostyán is. Most, hogy ezeket a dolgokat itt meggyóntam, remélem le tudok állni.
Szerintetek az előszobában hova tegyek egy jó kis virágot?