Valós problémákra szeretnék reflektálni – Fenyvesi Zoli mozgáskorlátozott maratonistának tervezett Dombi Franciska, a MOME textiltervező szakos hallgatója

In Ki mint vet by BM

A tudatos fogyasztás terjedésével egyre több fiatal tervező gondolja úgy, hogy kollekcióik tervezése során is a praktikusságot fontos – a korábbiaknál jobban – szem előtt kell tartani. Ezt vette figyelembe Dombi Franciska is, a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem másodéves textiltervező szakos hallgatója, aki a hazai és nemzetközi versenyeken is induló, Fenyvesi Zoltán maratonista számára futáshoz szükséges tárolókat, valamint egy – Zoli kerekesszékével kompatibilis – táskát is tervezett. Az elkészült darabok a futással kapcsolatos kiegészítők piacán jelentkező fogyasztói igényre is válaszul szolgálhatnak, hiszen a mozgáskorlátozottak számára tehetik kényelmesebbé a mozgást. 

SIG: Miért fordultál a textiltervezés felé?

DF: Gyerekkorom óta nagyon szeretek öltözködni és tervezni, ezért mentem a MOME textil szakára, és nagyon sokáig úgy gondoltam, hogy divattervezéssel szeretnék foglalkozni. Aztán rájöttem, hogy a divatnak nagyon sok káros hatása van a környezetre és a társadalomra is, és mivel kiskoromtól kezdve nagyon sokat jártam színházba, egyre inkább vonzani kezdett a színházi közeg.

Most jelmeztervezőnek készülök.

SIG: Hogyan született meg a táskakollekció ötlete?

DF: Az egyetemen tervezési feladatként kaptunk, hogy tervezzünk futáshoz kapcsolódó tároló kollekciót. Először azt hittem könnyű dolgom lesz, hiszen ehhez a népszerű sporthoz rengeteg mindent lehet tervezni. Aztán kiderült, hogy pont ez baj: már minden elkészült hozzá az övtáskától a telefontartóig.  Egy osztálytársam viszont azt javasolta, hogy tervezzek mozgáskorlátozottak számára.  Az interneten rátaláltam Fenyvesi Zoli maratonistára, akiről már a Suhanj! kapcsán hallottam.

Zoli hazai és nemzetközi versenyeken is indul a handbike-jával, arra gondoltam, esetleg szüksége lehet a kerekesszékéhez olyan tartozékokra, ami segítheti a futását és az edzéseit.

Fel is vettem vele a kapcsolatot, és meg is beszéltük, hogy egy kulacstartóra és egy telefontartó jönne jól neki – mivel korábban iváshoz mindig meg kellett állnia, illetve a telefonját az ölében tartva tudta használni –, így ezekhez készítettem neki tárolókat. A fő szempont az volt, hogy a tartozékok ne korlátozzák a handbike működését, illetve hogy ne kelljen velük verseny közben foglalkozni.

Így a tartóban elhelyezett kulacsból szívócsővel lehet futás közben inni, a telefontartónak pedig van egy külön kimenete a fülhallgatónak, mert Zoli szeret futás közben zenét hallgatni.

Ezeken kívül készítettem egy táskát is Zolinak, ami a kerekesszéke méreteihez lett igazítva, ezt tetszés szerint lehet állítani attól függően, hogy sok vagy kevesebb holmit tesz bele. Zoli külön kérte, hogy a handbike-ra szerelhető tartozékok legyenek vízállóak, mivel az összes versenyét szabadtéren tartják, és ki vannak szolgáltatva az időjárásnak. Ezért

ugyanazt a vízálló anyagot használtam a tárolókhoz és a táskához is.

SIG: Úgy látom egyre több tervező nyit a szociális design-on belül a mozgáskorlátozottak irányába, szerinted ez miért mostanában történt meg?

DF: A pontos okát nem ismerem, de azt tudom, hogy a tervezők mostanában egyre érzékenyebben reagálnak a világ dolgaira. Egyre jobban figyelnek arra is, hogy segítsenek azoknak, akik a piacon nem találják meg az igényeiknek megfelelő darabokat. Ez egy tervezési szempontból is kihívásokkal teli, érdekes terület, nagy benne a kihívás, mert pl. a mozgáskorlátozottak számára készített termékeknél kiemelten fontos, hogy ne csak esztétikusak, hanem praktikusak és jól használhatóak legyen. Az egyetemen sok feladat kísérleti jellegű, az elkészült tárgyak pedig kézműves munkák a saját elképzeléseink szerint megvalósítva.

Ezzel szemben a Zoli számára készített kollekció legnagyobb tanulsága számomra az, hogy ez nem egy általam elképzelt terv alapján történt megvalósítás, hanem egy konkrét problémára, Zoli igényeihez kialakított, valódi megoldás.

Sokat kellett rajta csiszolni, egyeztetni, találkozni a megvalósítás során, ezáltal is folyamatosan fejlődtem, reflektáltam a visszajelzésekre, ehhez alakítottam a tervezésem.

SIG: Zoli milyen visszajelzéseket adott az elkészült tárgyakra?

DF: Nagyon örült, mivel boltban ilyen dolgokat nem lehet kapni, és boldog volt, hogy elkészítjük neki ezeket.

Azt mondja, hogy a telefontartót már többször használta, és eddig remekül bevált.

A vírushelyzet miatt azonban versenyei most nincsenek, így a kollekció hosszabb távú tesztelése várat még magára. Remélem nemsokára versenyen is kipróbálhatja majd őket!

SIG: A jelmeztervezésben inkább domináló esztétikussághoz képest ez a tervezési munkád főleg a praktikumról szól, a jövőben tervezed magad megosztani a két típusú munka között? 

DF: Ez a munka azért volt nagyon hasznos számomra, mert arra világított rá, hogy ha van egy alapszituáció, amit meg kell oldani, akkor nekem arra kell megoldást keresnem, ez az egész tervezés egy megoldáskeresési folyamat volt. Teljesen más, ahhoz képest, mint mikor kitalálok valamit, és a saját elképzelésem szerint megvalósítom azt.

Ez az újfajta tervezési szituáció nekem már önmagában inspiráló volt.

Továbbra is a színház és jelmeztervezés az, amiben igazán szeretném kipróbálni magam, de a szociális design is egyre jobban érdekel, szívesen dolgoznék a mostanihoz hasonló projekteken.