Az önismeret nem modern kori hóbort, több ezer éve foglalkoztatja az embereket. Már az ókorban is nagy jelentőséget tulajdonítottak neki, a delphoi jósda felirata is ez volt: Ismerd meg önmagad („Gnóthi szeauton”). A történeti krónikák szerint a delphoi jós azt jövendölte a hozzá fordulóknak, hogy az embereken nem külső erők uralkodnak, az istenek bennük vannak. Aki tehát önmagát megismeri, és elfogadja, az egyúttal a saját sorsát fogadja el.
Olvastam egyszer egy frappáns mondatot, ami mélyen gyökeret vert a fejemben. Sokszor eszembe jutott az elmúlt évek alatt, megnyugtatott nehéz helyzetekben. Ez a mondat a következő.
Felesleges amiatt aggódnunk, hogy mit gondolnak rólunk mások, úgyis leköti őket az azon való rágódásuk, hogy vajon mi mit gondolunk róluk.
Sosem elemeztem ki ezt a felvetést, nem vizsgáltam a mögötte meghúzódó gondolatiságot, egyszerűen csak alkalmaztam. Nem tudatosan nyúltam hozzá, lényegében automatikusan bekapcsolt bizonyos helyzetekben: mikor állásinterjún tördeltem (volna) a kezem, vagy mikor bármilyen élethelyzetben új embereket sodort elém az élet. Amint túl nagy kezdett lenni a nyomás, és elkezdtem azon agyalni, hogy vajon elég jónak, okosnak, szépnek tartanak-e, a helyzetből egy pillanatra automatikusan kiemelkedve megpillantottam, hogy a másik oldalon ott ül valaki, aki igazából ugyanezekkel a kételyekkel küzd.
Mostanában valamiért mégis elkezdtem a fenti tételmondat jelentésén gondolkodni, és arra jutottam, hogy bizonyos aspektusait eddig figyelmen kívül hagytam. A mondat ugyanis többféleképpen értelmezhető. Továbbra is azt gondolom, azon felesleges aggódnunk, hogy másoknak megfelelünk-e, azt viszont már nem jelenteném ki kategorikusan, hogy egyáltalán nem számít, mások mit gondolnak rólunk. Főleg, ha arra törekszünk, hogy kendőzetlenül őszinte, és teljes önismereten alapuló kapcsolatot építsünk ki saját magunkkal.
Mások kontrollálni tudják a saját magunkról alkotott képünket, visszajelzést adnak. A hozzánk közel állók valójában nagyon jó tükröt tudnak tartani, általuk felmérhetjük, hogy milyennek látszódunk.
Ezen a képen aztán érdemes elgondolkodni; célszerű nem csak definiálni a látványt (pl. kedvesnek vagy önzőnek tartanak minket), hanem mélyebbre ásni, és a miérteket is megkeresni. Tény, hogy napjainkra elkényelmesedtünk, nehezen vállalunk fel bármilyen nehézséget, legyen szó akár önismeretről, kapcsolatok ápolásáról, vagy feszült helyzetek megoldásáról. Sokszor választjuk az egyszerűbb utat, és például tudatmódosító szerekkel tesszük könnyebbé a nehézségek feldolgozásának folyamatát. Tényleg megéri? Ez csak tüneti kezelés, a végcélhoz ez a magatartás nem visz közelebb.
Az önismereti úton akkor tudunk elindulni, ha saját erőnkből kezdjük feltérképezni a bennünk lévő feszültségek okait.
Tompítás helyett nem lenne értelmesebb folyamatos kérdésfeltevéssel stimulálni magunkat? Miért tartanak szánalmasnak, vagy például határozatlannak? Tényleg határozatlan vagyok? Miért nem látják, hogy határozott vagyok? Tegyük fel és válaszoljuk meg ezeket a kérdéseket, hiszen ezek mentén hatékonyan haladhatunk előre az önismereti folyamatban, ami csak hasznunkra válhat. Ugyancsak hasznunkra válhatnak ebben a munkában a körülöttünk lévők, akikre ne féljünk segítőtársként gondolni. Érdemes kicsit az ő szemükkel is magunkra néznünk. József Attila is megmondta „Csak másban moshatod meg arcodat.”
Ezzel nem azt mondom, hogy el kell fogadnunk a rólunk alkotott, külső képet, csak azt, hogy megismernünk mindenképpen érdemes, hogyan vélekednek rólunk mások.
Ha nekünk más elképzelésünk van saját magunkról, mint másnak, akkor azt azért még célszerű felkutatnunk, hogy – véletlenül, vagy tudatosan – nem mi láttatjuk-e magunkat hamis színben. Ha igen, miért?
Az önismeret nem egyik napról a másikra alakul ki. Ez egy folyamatos munka, aminek során a bennünk lévő énképet a másokban rólunk kialakult képpel össze kell vetnünk. Ha kíváncsiak vagyunk arra, hogy milyenek is vagyunk valójában, nem hagyhatjuk ki a képletből mások visszajelzéseit.
A felismeréseinket aztán időről-időre felül kell vizsgálnunk, hiszen amint a természet folyamatosan változik, úgy mi magunk is.
Senki nem mondja, hogy ez egyszerű munka, sőt! Az a szerencse viszont, hogy ha őszintén az önismeret útjára lépünk, akkor nem fog minket csalódás érni, hiszen minden bennünk van, amit magunkról tudni szeretnénk. Csak fel kell vállalnunk magunk előtt önmagunkat azzal a tudattal, hogy amit meg szeretnénk ismerni és érteni magunkról, azt meg fogjuk tudni ismerni és érteni. Ahogy Popper Péter is kifejtette: „az önismeret hiányosságainak kizárólag magunk vagyunk az okai. Ahogy Buddha mondja, a világban nincs semmi eleve elrejtett, visszatartott, így az emberi lélekben sem. Önmagunkból azt nem ismerjük, amit nem akarunk vagy nem merünk megismerni.”
(képek: pexels.com)
