A gyermekkorában ajándékba kapott bűvészdoboz akár elég is lehetett volna a kíváncsisága csillapítására, de Gyertyán Balázsnak éppen ez adta meg a kezdő lökést a bűvészetben való elmélyüléshez. Azóta kialakította saját formabontó stílusát, ráadásul a műfaj határait is bátran feszegeti: online mutat be trükköket és stand-up mentalistaként is bemutatkozott. Ugyan trükkjeit – elsősorban a nézők védelmében – nem szívesen leplezi le, de azért megosztott több érdekességet, pl. a világ egyik legnépszerűbb bűvészével, Dynamo-val való találkozásáról és okos bűvészkutyájáról, Lupinről is.
SIG: Milyen készségekre van szüksége egy jó bűvésznek?
GYB: Nem tudnék egyet kiemelni, de a legfontosabb talán a jó előadókészség. Az tévhit, hogy jó kézügyesség kell, anélkül is el lehet lenni, de persze előny.
A bűvész egy egyszemélyes produkció, így nagyon sok mindenre szükség van, magunknak írjuk a szövegeink, mi vagyunk a rendező, a dramaturg, az előadó.
Sokféle ember megtalálhatja a neki tetsző területet, van aki új trükkök kitalálásában jobb, más a kézügyességi mutatványokban, megint más a szöveges trükkökben.
SIG: Téged miért kezdett el ez a terület érdekelni?
GYB: Gyerekként kaptam egy bűvészdobozt, mint oly sokan. A kérdés szerintem inkább az, hogy miért nem múlt el az érdeklődés. Több művészeti ágban is kipróbáltam már magam az írástól kezdve a rajzoláson át a fotózásig, de egyikben sem éreztem, hogy igazán egyedit tudnék alkotni. Azt éreztem, már mindent megcsináltak előttem.
A bűvészet most egy forradalmi ugrás előtt áll szerintem, azt érzem ebben jó vagyok, és van itt keresnivalóm.
SIG: Azt olvastam, hogy képezted magad Skóciában, Svédországban is, mit tanultál ezekből az időszakokból?
GYB: Mindkét utazás meghatározó volt a karrierem szempontjából. Skóciában egy fesztiválra készítettem egy előadást mentorok segítségével. Ott egyedül én voltam bűvész, így sokat tanultam a kollaborációról a színházi emberekkel, arról, hogy hogyan készül el egy ilyen darab, hogyan lehet ötvözni a színházat a bűvészettel. Svédországban ezzel szemben egyetemi bűvészképzésen vettem részt. Fantasztikus volt a szakma nagyjaitól tanulni, megvitatni bűvészetelméleti kérdéseket, amikre korábban nem volt lehetőségem, látni hogyan működik ott a szcéna. Ebből hoztam is dolgokat, itthon tartottam én is pár workshopot a kintiek alapján, úgyhogy az egész magyar szakma profitált belőle. Abban is nagy szerepe volt a svéd tanulmányoknak, hogy belevágtam a profi karrierbe.
SIG: Gondolom ebben a közegben is fontos az egyediség. Hogyan alakítottad ki saját stílusodat?
GYB: Abszolút fontos, szerintem az egyik legfontosabb. A saját stílus nyilván folyamatosan alakul, ahogy az ember változik. Én igyekszem olyan dolgokat csinálni, amiket más nem csinál, de a közönség visszajelzését is figyelembe kell venni.
Sokáig igyekeztem nagyon komoly mentalista lenni, de rengeteg visszajelzés jött, hogy ha viccelődök az szórakoztatóbb, emiatt kezdtem el végül stand-up comedy estekre járni, mint stand-up mentalista.
SIG: Hatottak-e rád filmek, könyvek vagy esetleg zenék?
GYB: Persze, tudatosan is keresem az ilyen inspirációkat. Van, hogy egy konkrét jelenet, vagy dialógus inspirál, van, hogy csak egy hangulat. A Linkin Park One more light című dala például annyira inspirált, hogy arra készítette el a versenyműsorom, amivel azután ezüstérmet nyertem két hazai bűvészversenyen is.
SIG: Marylin Mansont említették veled kapcsolatban egy cikkben, ezért és képeid alapján is azt gondolom, hogy törekszel kicsit provokatívnak, progresszívnek tűnni. Ez milyen fogadtatásra talál itthon a talán kicsit hagyományosabb bűvészeten szocializálódott közönségnél? Kell-e egyáltalán azzal törődni mit gondolnak rólad, vagy a trükkök beszélnek helyetted?
GYB: A bűvészetnek itthon van egy kicsit kopottas, avíttas imázsa, és ezt, úgy látom, hogy mindenki igyekszik a saját eszközeivel lebontani. Én ezen belül is talán extrémebb arc vagyok, de ez is véletlenül alakult így.
Az extrémebb trükkjeimet (pl. amikor lenyelek 5 borotvapengét, majd kihúzom egy cérnán a torkomból) ugyan nem annyira szeretik a nézők, de mégis ezekre emlékeznek leginkább, ezért folyamatosan csinálom őket.
SIG: Mit gondolsz mi lehet a híresség vált elődök titka, mint Copperfield vagy a tévében igen népszerűvé vált Dynamo? Te tanultál tőlük valamit?
GYB: Ez egy jó kérdés. Aki népszerűvé válik a tévében, az valamit jól csinál, és általában nem csak, mint előadó, de a háttérfolyamatokat is jól menedzseli. Szakmai konzulensként dolgoztam Danny Blue: A Tudatfeletti tévéműsorában, és ott alkalmam volt belelátni, micsoda szervezés és mennyi munka kell egy ilyen produkcióhoz. Ami biztos, hogy a tévében nem elég jó trükköket csinálni, egy történet is kell mindezek mögé. Ebben Copperfield és Dynamo is nagyon jó, és mindketten a világ legjobbjaival tudtak együtt dolgozni.
Dynamoval szerencsére személyesen is volt alkalmam találkozni Londonban egy bűvészkongresszuson, ahol egy trükköt is láthattam tőle. Élőben is megnyerő, jó előadó. Úgy hallottam, hogy Copperfield is hasonló.
SIG: Azt olvastam, hogy az a szabály elviekben Nálatok, hogy csak tökéletesen működő illúzióval szabad kiállni. Előfodult-e olyan veled, hogy előadáson egy trükk nem sikerül? Az ilyen helyzetre milyen megoldások vannak?
GYB: Persze, ez szerintem mindenkivel előfordul, aki színpadra áll.
A hibázás a tanulási folyamat része, a mi esetünkben annyival kínosabb, hogy ha leleplezek egy trükköt véletlenül, akkor azzal mindenkinek ártok, aki csinálja az adott mutatványt.
Ilyen egy zsonglőrrel nem fordul elő. De sokszor a nézők persze nem veszik észre a hibát, én előbb tudom, ha valami nem a terv szerint alakult, és legtöbbször még lehet korrigálni. Abban a kevés esetben pedig, amikor nem, akkor ez van. Szerencsére nem sebészek, vagy védőügyvédek vagyunk, akiknél emberi sorsok múlnak egy-egy hibán.
SIG: Faggatnak-e arról, hogy mik a trükkjeid titka? Ehhez hogyan viszonyulsz?
GYD: Mindig szoktak, szerintem ez tök normális. De azt is tudják, hogy úgysem mondom el, úgyhogy ebből nem szokott probléma lenni.
Nehezen hiszik el, de igazából én őket védem a titkolózással: ha tudják a titkot, csalódást keltően banálissá válik az egész produkció.
SIG: Említetted még a humort az estjeiden, mit tapasztalsz hogyan fér össze az előadás hihetősége, hitelessége és hogy ironizálsz, humort csempészel az előadásba, miben más a stand-up mentalistaság?
GYD: Egy minimális humorra mindig szükség van, nem csoda, hogy a legsötétebb tragédiákban is van pár vicces jelenet. A nehézség az arányok belövése. A nevetés csökkenti a nézőben felgyülemlett feszültséget. A trükk katarzisa viszont akkor jön csak létre, ha felépítjük a feszültséget.
Úgyhogy nagyon meg kell választani, hogy mikor viccelődök, és mikor nem. Ez az elvárásoktól is függ. Egy stand-up comedy esten tök oké, ha a poénok vannak túlsúlyban, elviccelek trükköket és hasonlók. Ha viszont valaki egy mentalista estre ül be, akkor nem tudja hová tenni a gegeket, csak összezavarodik tőle.
SIG: Mit tekintesz eddigi legnagyobb sikerednek vagy legjobban sikerült trükködnek?
GYB: Egyre több olyan dolog van, amire büszke vagyok. Például az ezüstérmes versenyműsoromra, amire nagyon jó szakmai visszajelzéseket kaptam, a szakdolgozatomra, amit bűvészet témában írtam, és amiről azt gondolom, hogy hiánypótló és aktuális szakmai munka. Arra, hogy egyetemi kreditet szereztem Svédországban, a legutóbbi ilyen pedig a Trafós műsorom. Az egy régi álmom volt, hogy ott fellépjek!
SIG: Mi volt eddig a legérdekesebb reakció, amit trükkjeidre kaptál?
GYB: Hogy megütöttek! Tavaly egy jótékonysági fellépésen Gyulát, egy ötven körüli – mint kiderült, kicsit ittas – urat választottam egy trükkömhöz. Amikor megtaláltam a választott kártyáját, annyira meglepődött, hogy felpofozott! Aztán nyomban elmosolyodott, és megölelt.
SIG: Fontos-e, hogy kié a trükk, illetve mennyire gyakoriak ebben a világban az egymástól „inspirálódások, vannak-e konfliktusok emiatt?
Ez nagyon fontos, és vannak is ebből komoly szakmai viták.
Jogilag sem szabadalommal, sem pedig szerzői joggal nem lehet megfelelően levédeni egy mutatványt, ezért egy szigorú etikai kódex szabályozza, hogy mit illik és mit nem. Vannak, akik publikálják és eladják a trükkjeiket, ilyenkor aki megveszi, az használhatja is őket.
De a nem publikált trükköket nem lehet csak úgy lemásolni, engedélyt kell kérni az alkotótól. Sokszor még így sem könnyű meghúzni a határt az inspirálódás és a másolás között.
SIG: Nemrégen online mutattál be trükköket a Trafó szervezésében. Hogyan befolyásolja a technika az online trükkjeid? Hiszen azok hihetőségét megkérdőjelezheti, hogy nem a néző szeme láttára ott és akkor történik a varázslat…
GYD: Teljesen más ez az online platform, mint az élő, de én imádom. Át kell alakítani a trükköket, az interakciókat, a hitelesítő elemeket. Ezt néhány trükk megsínyli, de vannak, amelyek erősebbek lesznek tőle.
A virtuális tér nagyobb kontrollt ad a kezembe, de közben a kamerát sokkal nehezebb becsapni. Az nem pislog, ott nem működik a figyelemelterelés. A látványt is fel kell turbózni, mert nehezebb megtartani a nézők figyelmét.
SIG: Milyen célokat tűzöl ki magad elé (a megélhetésen kívül) mostanában, kaptál-e lendületet valami újdonságra a pandémia alatt?
GYD: Nagyon vágyom vissza a színpadra, de közben a virtuális előadásokban is megtaláltam magam. Az például, hogy nem vagyok fizikai térhez kötve, hatalmas előny.
Volt olyan műsorom, ahol egyszerre 6 különböző országból néztek.
Úgyhogy a következő lépésként szeretnék kilépni a nemzetközi piacra. Ehhez persze olyan produkció kell, ami egyedi és különleges. Lupin, a bűvész kutyám pont ilyen kuriózum, most vele tanulunk új trükköket, hogy beutazhassuk a világot!
SIG: Lupin, nagyon stílusos név…Miket és hogyan tanultatok meg eddig közösen?
GYD: Lupin egy husky, és lassan 4 éve élünk együtt. Próbálom tanítani, és én is sokat tanulok tőle. Nagyon szeret utazni és jól viseli a rivaldafényt, a közönség pedig egyenesen imádja! Egyelőre egy gondolatolvasó mutatványa van, ahol egy pakliból kiválasztja a gondolt lapot.
Nagyon izgalmas vele dolgozni, mert egy teljesen ismeretlen terep, nem igazán tudok rajta kívül más bűvészkutyáról.
