Véget ért a nyári szünet, újra előkerülnek az iskolatáskák, könyvek, füzetek. Nyolcadik osztályos vendégszerzőnk, Madarász Csenge – a „Muzsikál az erdő” irodalmi pályázat „Mese” kategóriájának első helyezettje – osztja meg gondolatait arról, hogy mit jelent neki az új tanév kezdete.
Sokunk fejében még élénken élnek a dinnyeillatú, napsugaras nyári élmények, amelyekből ősszel is erőt meríthetünk a nehéz helyzeteknél, vagy éppen a motiváció hiányakor. De miért van szükségünk a biztatásra?
Az iskolakezdés miatt. Mikor ezt a szót meghalljuk, ugyanaz a kép villan fel lelki szemeink előtt: mi magunk, ahogy az őszi öltözetben feszítő büszke fák övezte úton sétálunk, hátunkon az iskolatáskával. A képeket illatok követik: a friss eső és a falevelek illata. Majd jönnek a hangok; zsibongás, kiabálás… maga az élet, ami betölti az iskolát.
Én mindig várom a szeptembert, mert a tanévben sok érdekes dolgot tanulhatok, újra magam körül tudhatom a már jól ismert légkört és a barátaimat is. Emellett az iskolakezdés rendszerint egyfajta újrakezdés, tiszta lappal indulunk. Olyan, mintha ilyenkor a kezünkbe adnának egy vásznat meg egy ecsetet, hogy fessünk, amit szeretnénk.
Innentől kezdve miénk a felelősség, hogy szürkés árnyalatokkal vagy meleg színekkel dolgozunk, aprólékosan festünk, vagy csak lazán csepegtetjük a pacákat.
Az elmúlt két évben a vírus miatt szokatlan változásokat tapasztalhattunk, ami nemcsak a teljesítményünket, hanem a személyiségünket is átformálta, nem is beszélve arról, hogy a mélyvízbe dobtak minket. Az internet rossz minősége, a szemkontaktus hiánya, és a feladatok szűk határideje megnehezítették a dolgunkat, nem is beszélve arról, hogy a tanárok is bonyolultabb dolgozatokat állítottak össze, hogy ne tudjon senki se csalni. Rengetegen váltak zárkózottabbá a digitális oktatás közben, hiszen nem mindenki tudta tartani a kapcsolatot az osztálytársaival, de volt, aki nem is akarta. Akadtak olyanok is, akik enyhe depresszióba estek, vagy vírus okozta pánikbetegség alakult ki náluk.
Sokkal nehezebben ment az online térben tanulás azoknak, akik lelkiismeretesen csinálták a feladatokat a beadandók hatalmas mennyisége, illetve a segítség hiánya miatt – míg akik eddig rosszul tanultak, most szélsebesen szárnyaltak fölfelé a szüleiknek köszönhetően.
Másodszorra már tudtuk, merre ússzunk ki a partra, de azért a hullámok még néha így is átcsaptak a fejünk felett. Idén nem tudjuk, hogy mi lesz, de ha digitális oktatásra kerül sor, már sokkal rutinosabbak leszünk. Nekem különösen nagy problémát nem jelentene, ha ilyen formában folytatnánk a tanulást, de természetesen jobban örülnék a jelenléti tanításnak, mert ez az utolsó évem az általános iskolában, és szeretném maximálisan kihasználni.
Ami miatt viszont nem vagyok teljesen nyugodt, az a felvételi. Olyan, mint a villám: hirtelen érkezik, és sok múlik rajta. Nem mindegy, hova csap le, ahogyan az sem mindegy, melyik iskolába vesznek fel.
Az ilyen viharos helyzetek megismételhetetlenek. Csak rajtunk múlnak, és azon a néhány percen, vagy órán. Azon, hogyan befolyásol minket a környezetünk, ki tudjuk – e bogozni az idegesség csomóját, és úrrá tudunk-e lenni az érzéseinken. Ha túl nagy lenne a nyomás, érdemes arra gondolni, hogy amint az eső után mindig kisüt a nap, úgy remény is mindig van, csak türelmesnek kell lennünk.
Sokan az iskola mellett, hogy levezessék a mindennapok feszültségét, elkezdenek valami új sportot űzni. Én sem leszek ezzel másképp, elkezdek majd rendszeresen lovagolni. A lovak nagyszerű tanítómesterek, megtanítanak elfogadni a kudarcot, értékelni a jót, együtt dolgozni másokkal és szeretni.
Soha nem próbált sportok, új tanulási módszerek, különleges hobbik? Az élet akaratlanul is ismeretlen utakra visz minket. Sok olyan pillanatot élünk át, amikor lezárul a történetünkben egy fejezet, de mindennek a vége valami újnak a kezdetét jelenti. Ilyen az általános iskola elkezdése, a ballagás, a középiskola, majd a szalagavató.
Valahogy mindig ugyanahhoz a ponthoz érünk vissza, hiszen a tanulási folyamat egy állandó körforgás. Akár csak az évszakok váltakozása: a tavasz a kezdet, a tél pedig a vég, de nem igazi vég ez, mert ha valami emlék megfakul, akkor utána jön valami új, hogy kiszínezze azt.
A mostani elsősöknek azt tanácsolom, hogy ne féljenek elengedni az anyukájuk kezét. Bátran lépjenek be az új lehetőségek – az iskola – kapuján, hiszen még a szél is bátorítóan simogatja a vállukat, azt süvítve: kerüljetek beljebb. Akik a középiskolában tanulnak tovább, azoknak pedig azt mondom útravalóul, hogy legyenek büszkék.
Büszkék mindarra, amit az elmúlt nyolc évben elértek, a sok élményre, tapasztalatra, amit gyűjtöttek, és arra, hogy sikeresen megugrották az akadályokat, és célba értek. Vagyis a starthoz, mert ahogy az általános iskola befejeződött, úgy fog elkezdődni a gimnázium vagy szakközépiskola.
Gondoljunk csak bele, mennyi fogalom tartozik abba az egy, csöppnyi, élettel teli szóba: iskola…
(képek: pexels.com)
