A közismert matematikus-pszichológus, Mérő László tartott online-előadást a játékok szerepéről és az életünkre gyakorolt hatásairól. Megosztjuk az előadás legérdekesebb részleteit.
Kell valami, amivel örömmel foglalkozunk: amit nem külső hatásra, hanem puszta lelkesedésből csinálunk. „Az embernek legyen valami az életében, amiben profi tudású amatőr.”
Kezdte Mérő László, rögtön egy olyan felütéssel, ami automatikusan elgondolkodtat. Nekünk vajon van ilyen dolog az életünkben? Mi miben vagyunk profi tudású amatőrök? Sokan különféle játékokban fejlesztik a tudásukat a legmagasabb szintekre, legyen szó akár logikai-, társas- vagy számítógépes játékokról.
A játék azonban „csak” addig játék, amíg önmagában a játék élvezetéért, amatőrként űzzük: akár egyedül otthon, vagy éppen sokadmagunkkal a szabadban.
Kutatók vizsgálták, hogy mennyire lehet kívülről motiválni a játékot. Építőkockákkal játszó majmoknak adtak jutalombanánt, ami a várttal ellentétes hatást váltott ki: a majmok a külső jutalmazás miatt hamarabb abbahagyták, amit csináltak, mint amikor nem kaptak semmit. A kísérleti alanyok viszont tovább játszottak, amikor a kutatók mazsolákat helyeztek el az építőkockák között, amiket a majmok építgetés közben maguktól találhatták meg. A külső jutalom tehát csak akkor hatott a játékra, amikor nem egy, nagyobb jutalmat, hanem inkább több, kisebb jutalmat adtak a kísérleti alanynak, ráadásul úgy, hogy a jutalom megszerzését a játékélmény részévé tették.
A játék tehát attól játék, hogy a jutalmat önmagában hordozza. Azért játszunk, mert játszani jó, akkor is, ha az nem létfontosságú.
Az emberek vonatkozásában könnyen belátható és vizsgálható ez a tétel, a tudósokat viszont nem hagyta nyugodni a gondolat, hogy az állatok vajon miért játszanak. Ők jellemzően nem szoktak mással foglalkozni, csak a túléléssel és a fajfenntartással. Miért van szükségük arra, hogy nem létfontosságú tevékenységekbe bonyolódjanak? Grastyán Endre végzett a témában ideg-élettani kutatásokat; azt vizsgálta, hogy játék közben termelődnek-e az állat szervezetében olyan anyagok, amik nem termelődnek olyankor, amikor az a létfontosságú tevékenységeit végzi. Sikerült ilyen kémiai anyagokat azonosítania, amikről kiderült, hogy valójában – bizonyos mennyiségben – létfontosságúak. „Létfontosságú, tehát, hogy időnként olyan dolgokat is csináljunk, amelyek nem létfontosságúak.”
Nem fontos, hogy játéknak is nevezzük a játékot; nem a címke számít, hanem a tartalom.
Például egy egészséges „munkaholistáról” – aki tényleg semmi mással nem foglalkozik, csak a munkájával – megállapítható, hogy ha a munkájában nem lenne semmi, amit játéknak tekint, akkor nem termelődnének a szervezetében azok a létfontosságú kémiai anyagok, amik csak játék közben termelődnek, és így nem lenne teljesen egészséges.
Az tehát, hogy tökéletesen jól van, mutatja, hogy mégis csinál valamit, amit nem létfontosságúnak él meg. Úgy, hogy „csak” dolgozik, és annak ellenére, hogy adott esetben emiatt kizárólag panaszkodik. A játék tehát létfontosságú, de mitől jó? Nos, a jó játék fő jellemzője a metastabilitás. Olyan állapot ez, ami sokáig fent tud maradni, de ha kicsit kibillenünk belőle, a stabilitás nem áll vissza (metastabil balansz). Izgalomba hoz, és folyamatosan izgalomban tart. Ezzel ellentétes a stabil egyensúly, amire jó példa a ló nyerge: ha kicsit kibillen belőle a lovas, könnyen vissza tud ülni a közepére. Hogy az előadás nézői jobban megértsék ezt, az elsőre ijesztőnek tűnő, fizikai fogalmat, Mérő a metastabilitást három aspektusból vizsgálta és elemezte a továbbiakban. Nézzük, mi ez a három terület.
1) Metastabilitás a játékszabályokban
A játék maga a szabály, amiből minél kevesebb van, annál jobb. Annak a kevés szabálynak viszont, amire a játék épül, logikusnak és megtanulhatónak kell lennie.
Vegyük például a Rubik-kockát: elsőre olyan rejtvénynek tűnik, ami kibogozhatatlan, de ha a szabályait megtanultjuk, meg tudjuk oldani. A folyamat élvezhetővé válik, ráadásul a környezetünk is becsülni fog érte, hogy a kocka minden oldalát azonos színre tudjuk állítani.
2) Metastabilitás a játékmódban
Az előadó különféle gyakorlati példákat mesélt arra vonatkozóan, hogy melyik nemzet hogyan játszik, kinek a játékmódjában bukkan fel jobban, kinél kevésbé a metastabilitás. Elsőként a sakkot hasonlította össze a japán góval.
A sakkban az a lényeg, hogy ki a jobb játékos, a góban viszont az számít, hogy ki küzd jobban. Ha a góban összekerül egy nagy tapasztalattal rendelkező, profi és egy amatőr játékos, akkor a profi előnyt ad a kezdőnek, ami nem sértés.
A lényeg, hogy kiegyenlített alapról induljanak a játékosok; így jobban kiderül, hogy ki tud jobban küzdeni. Ha a nagy előnyt kapott játékos nyer, vagy csak nagyon kevéssel veszít, nem fogja azt gondolni, hogy jobb játékos, mint a másik. Azt viszont igen, hogy jól küzdött; jól gondolkodott és koncentrált annak érdekében, hogy ne veszítse el a kapott előnyt.
Ezt követően Mérő a sport területéről hozott példát: az egyik leghíresebb játékot, a futballt vette górcső alá. Hogy lehet, hogy a világ legnagyobb része focilázban ég, de az USA nem? Az amerikaiak számára a mi, európai focink nem eléggé csapatjáték, hiszen a csapat egy része nem lép a pályára, végig a kispadon marad. Amerikában ezzel szemben természetes, hogy valamennyi csapattag kooperál egymással, nem csak azok, akik a pályán vannak, hanem azok is, akik kint várják, hogy bejöhessenek. Ráadásul, a pályán lévő játékosok amellett, hogy folyamatosan együttműködnek, versenyeznek is mindazokkal is, akik a kispadon ülnek.
A játékosok felfogásában egyszerre jelenik meg a kooperáció és a versengés úgy, hogy közben ténylegesen az egész csapatnak aktivitásban kell lennie; a kispadon ülők sem megúszni akarnak, vagy csak perceket eltölteni a pályán, hanem ténylegesen részt akarnak venni a játékban.
Jól példázza ez a felfogás azt, hogy az amerikaiak a metastabilitást, az európaiak a stabilitást szeretik jobban.
Mérő László azt is mesélte, hogy a Berkeley Egyetemen, egy kísérletben – 12 ország vonatkozásában – vizsgálták, hogy nyolc idegen hogyan tud együttműködni – meghatározott időn belül – egy hajómodell felépítésében. A feladatot úgy állították össze, hogy azt viszonylag könnyen át lehetett látni, de a tökéletes eredményhez tényleg tizenhat kéz munkájára volt szükség. A kutatás bebizonyította, hogy nem azon állt vagy bukott a hajó megépítésének sikere, hogy milyen intelligens vagy buta emberek alkották a csapatot, hanem azon, hogy választottak-e vezetőt maguk közül.
Melyik részt vevő ország hogy remekelt? Az amerikai játékosok rögtön választottak főnököt, náluk ez evidens. Általános iskolától kezdve hozzászoknak a csapatmunkához, és ahhoz, hogy kell valaki, aki azt irányítja. A németek is választottak főnököt, jellemzően a legmagasabb iskolai végzettségű kezébe adták az irányítást. Volt azonban olyan német csoport, ahol a legmagasabb iskolai végzettségű (történész doktor) belátta, hogy van nála alkalmasabb a vezetésre, és átadta a posztot a műszaki dolgokhoz jobban értő szereplőnek. A japánok ugyancsak választottak vezetőt, mindig a legidősebb embert a csapatban. A legidősebb sosem adta át a vezetést, de volt olyan például, hogy a vezető a nála fiatalabb, de felkészültebb csapattag tanácsai nyomán adta az instrukciókat a többieknek.
A kelet-európaiak nem választottak vezetőt, sőt, ha valaki elkezdett vezényelni, azt lehurrogták. Értelemszerűen emiatt ők teljesítettek a legrosszabbul a kísérletben (Magyarország egyébként nem szerepelt a részt vevő országok között).
3) Metastabilitás a játékiparban
Mérő mesélt arról is, hogy a metastabilitás a játékipar olyan szegmenseiben is megjelenik, ahol arra nem is számítanánk.
Lehet egy baba metastabil? Igen! A Barbie-babát a Mattel nevű világcég vezetőjének a felesége találta ki, aki kiskorában nem olyan babákkal szeretett volna játszani, mint amilyenek akkor adottak voltak. Divatos, szép babákra vágyott.
Felnőttként aztán erősen szorgalmazta, hogy a cég gyártson olyan figurákat, amikkel a babázás nem az anyaszerepről, hanem a felnőtt női szerepről szól. A Mattel aztán elkezdte gyártani a Barbie-kat, amik azonnal a kislányok kedvencei lettek, és a mai napig azok. Hogy mi a Barbie titka? A metastabilitás, az, hogy folyamatosan változik, tökéletesen követi a divatot, reagál az aktualitásokra, amellett, hogy fő jellemzőiben megbízhatóan, ugyanazt hozza.
(képek: pexels.com)
