Figyelemre méltó albumok: Kings of Leon – When You See Yourself

Több, mint 20 év pályafutás után idén márciusban megjelent a Kings of Leon 8. nagylemeze, a When You See Yourself. Szerintünk érdemes volt rá várni. Molnár Csaba ajánlja a lemezt.

Három testvér és egy unokatestvér 1999-ben megalapította a Kings of Leon (KOL) nevű formációt. Így a zenei bázisnak számító Nashville újabb karizmatikus zenekarral bővült. Több, mint 20 év pályafutás után idén márciusban megjelent 8. nagylemezük, a When You See Yourself. Az elmúlt két évtizedben voltak hullámzó szakaszaik, de az együttesnek mostanra egyértelműen sikerült visszatalálnia önmagához. Mi lehet a Followill fivérek titka és miből tudnak ennyi erőt meríteni? Ezekre a kérdésekre keresi a választ a márciusban kiadott új album dalain keresztül. A Kings of Leon (KOL) – Tennesse állam egyik igazi büszkesége – az ezredfordulóhoz közelítve tűnt fel; már a kezdetekkor lendületes és nagy jövő előtt álló bandának ígérkezett. A környék a mai napig a country egyik bölcsője, de ez ne tévesszen meg senkit. A zenekar blues és southern rock stílussal indított, majd idővel inkább az alternatív és az aréna rock felé fordult. Ízlésükre hatott többek között a The Clash, a The Rolling Stones, a Pixies és a Velvet Underground. A tagok – ahogy azt a bevezetőben is írtuk – rokonok, három testvér és egy unokatestvér zenél együtt immáron huszonegy éve, az együttes nevében nagyapjukra, Leonra emlékezve.

A barátok vagy családtagok együttműködése általában rengeteg konfliktussal jár, akár örök haragot is szülhet, főleg, ha egyre csak fokozódik a nyomás. A KOL tagoknak azonban sikerült ezt a helyzetet elkerülniük, ők négyen, egymást támogatva és töretlenül csinálják azt, amihez a legjobban értenek. A zenéléshez.

Első nagylemezük 2003-ban jelent meg Youth & Young Manhood címmel, az egyértelmű sikert azonban a Because of the Times és az Only By the Night albumok hoztak nekik a 2007-es és 2008-as években. Pillanatok alatt a toplisták élére kerültek: az előbbi lemezzel a brit, az utóbbival pedig az amerikai és ausztrál fronton. Emellett 12 Grammy jelöléssel és négy megnyert díjjal büszkélkedhetnek.

Sajnálatos módon, a hirtelen jött, óriási sikerért nagy árat kellett fizetni. Az énekes, Caleb Followill szó szerint megrészegült a hírnévtől; az alkohol rabjává vált. Lehet-e hibáztatni ezért? Szerintünk nem. Amerika porosabb és egyszerűbb vidékéről próbáltak betörni egy olyan – tőlük teljesen távol álló, új – világba, ami térdre kényszerített volna bárkit.

Nem csoda, hogy ezt az óriási kontrasztot Caleb nem tudta feldolgozni. Ezekben az években egyáltalán nem volt önmaga, ami persze kihatott a KOL további hanganyagaira és koncertjeire is. Az albumok egyre kevésbé voltak egységesek. Egy-két jobban eltalált számmal ki is merültek. A 2016-os WALLS-t aztán végre sikerült összeszedetten megcsinálniuk; olyan dalokat hoztak, amik a zenekarra jellemző egyedi vonásokat mutatták. 2016-ot egy hosszabb alkotói folyamat követte. Majd öt év kihagyás után, idén március elején, az RCA Records (SONY) gondozásában végre megjelent a friss nagylemezük, a When You See Yourself. A hanganyag rögtön a lemez címadó dalával indul. Feszített tempójával gyorsan felpörget, sugárzik belőle a klasszikus KOL hangzás. Monoton levezető és hirtelen befejezés után következik a The Bandit erős basszus menete, miközben a ritmusgitár felütésekre válaszol; innentől kezdve a zsigereinkben érezhetjük a zenekar egyedi és nyughatatlan ütemeit.

A pörgés után lassul a tempó, szünet nélküli átvezetéssel érkezik a 100,000 People. Lassúzós és dúdolós dal ez, a The Killers korai szinti-rockos világát idézi.

A negyedik dal bohókásabb darab, csilingel az akusztikus gitár, de csak akkor, amikor szükség van rá. Üde színfoltja a lemeznek a Stormy Weather, nincs túlgondolva, és ez kifejezetten jól áll neki.

A Wave következik, ami egy részletesen felépített, néhol tűnődő, néhol pedig tüzes ritmusú szám. Mennyi intenzív impulzus, pedig még csak az ötödik dalnál tartunk! A Golden Restless Age a lemez közepe: lüktet, felbúg, azt az érzetet kelti, mintha egy autóban repesztenénk egy kanyon peremén, ahol néha lassítunk, de aztán – szinte azonnal – száguldunk is tovább. A sort a személyes kedvencünk követi: a Time in Disguise végérvényesen bizonyítja, hogy a Kings of Leon teljes mellszélességgel visszatért. Köszönik szépen jól vannak és simán hozzák az Only By the Night, vagy a Come Around Sundown nagylemezek színvonalát.

Búskomor dallamokkal játszik a Supermarket; alkonyi képet fest, a háttérben érces gitár riff búcsúztatja a dalt úgy, mintha a naplementekor lenyugvó Naptól köszönne el. Őszintén, szerintünk mindig is ez állt jól a dalaiknak: a megélt fájdalmak lenyomataként felsejlő folyamatos nyugtalanság. Örülünk, hogy mára már a KOL is belátta ezt.

A lemez talán egyetlen gyenge pontja a Claire & Eddie, ami szerintünk eléggé egysíkúra sikerült. A refrén rendben lenne, kicsit soul-osnak tűnik a háttérvokál miatt, ami jó, de ennyiben meg is reked. Kárpótol cserébe az Echoing, zakatol a fülekben, és szerencsére nem akar megállni, 3 és fél percig húz magával. A lemez záródala szépen keretezi a művet, a Fairytale maga a Kings of Leon. Folyton zaklatott, közben mégis simogat; beég az adott pillanatba. Lehet, hogy ez a titok. Ha nem akarunk görcsösen változtatni, hanem visszatérünk inkább ahhoz a ponthoz, amikor minden a maga nyers és eredeti módján volt valódi, helyükre kerülnek a dolgok. Az idő meg szépen rendezi és organikusan továbbformálja azt, ami tényleg igényli a változást.

A When You See Yourself sem bizonyít mást: érdemes meríteni a kezdetekből. Hogy mit üzen nekünk? Azt, hogy lépjünk ki az árnyékaink mögül, azokat nyugodtan hagyjuk a szoba falán. Nézegessék mások, ha akarják, nekünk többé már úgysem fontosak. Csak legyünk önmagunk.

(képek: The Guardian, DIY Mag, Kings of Leon)