Apa egy tónál gyerekeivel

Húszéves az Apák könyve – Vámos Miklós online előadásán „jártunk”

A húszéves jubileum alkalmából Vámos Miklós mesélt az Apák könyve születésének körülményeiről, érdekességekről és nehézségekről, amik a regény útját övezték. Egy streamelt előadás persze nem tud olyan személyes lenni, mint egy „élő” író-olvasó találkozó, a szerző előadásmódjának köszönhetően azonban hamar megfeledkeztünk a minket elválasztó online térről.


Az Apák könyve egy család háromszáz éven és tizenkét generáción át szövődő története, amit a tizenkét nemzedék elsőszülött fiai mesélnek el. A história rögtön beszippantja az olvasót, és az utolsó pillanatig nem engedi el. A pontosan kidolgozott jellemű szereplők hiteles történelmi környezetben vezetnek minket, téren és időn át. Nem kívánjuk az előadáson elhangzott valamennyi kulisszatitokról lerántani a leplet, csak egy kis ízelítőt szeretnénk adni; szívből ajánljuk, hogy aki teheti, nézze meg Vámos következő streamjét a témában. Akik már olvasták és szeretik a regényt, azok azért, mert sok érdekességet hallhatnak a könyv születéséről. Akik még nem olvasták, azok pedig azért, mert így biztosan kedvet fognak kapni hozzá. Nem is beszélve arról, hogy Vámos Miklós olyan elragadó, hogy az előadását már önmagában is érték meghallgatni. Ja, és nagyon szórakoztató!

Hogy is indult ez az egész? Amikor a szerző a nyolcvanas években A The Nation amerikai hetilap kelet-európai tudósítójaként visszajött Magyarországra, még nem tudta, hogy egyáltalán itthon lehet-e maradni. Remélte, de nem feltétlenül hitte el, hogy megváltoztak hazánkban a dolgok.

Kérdéses volt az is, hogy ha mégis megindulhat itthon az élet, hol és hogyan fogja tudni kiadni a történeteit: a kiadóra ugyanis, ami korábban ezzel foglalkozott, már nem lehetett számítani, más alternatíva pedig nem mutatkozott. Vámos ekkor kitalálta, hogy alapítani kellene egy új kiadót. Merész vállalásnak tűnt, de „ahol akarat van, ott út is van”: az Ab Ovo Kiadó 1991-ben megnyitotta kapuit. Itt jelent meg aztán elsőként az Apák könyve, aminek immár pontosan húsz éve. De ne szaladjunk ennyire előre! Vámos Miklós, miután az édesanyjáról már írt egy regényt, azt gondolta, hogy úgy lenne igazságos, ha az édesapjáról is írna egy történetet. Apját azonban nem állt módjában alaposan megismerni, hiszen a férfi az író 19 éves korában meghalt. Vámos ekkor döbbent rá, hogy mennyire nem ismeri saját családjának történetét.

Családfa-kutatásba kezdett, de elakadt, ezért úgy döntött, hogy nem csak a saját apjával, hanem sok magyar apával fog foglalkozni egyszerre. Azt gondolta, összegyűjti ötven híres apa történetét (Plutharkosz után szabadon), és azokból fűz csokrot (pl. Moldova György lett volna az egyik ilyen „apa”).

Miután azonban három anyagot összegyűjtött, precízen megírt és megszerkesztett, rájött, hogy a téma iránti lelkesedése alábbhagyott. Márpedig, ha ő unja az alkotási folyamatot, akkor az olvasók is unni fogják a végeredményt. Ezt a munkát ezért beszüntette, de továbbra is vágyott rá, hogy írjon egy nagyon jó (család)regényt; olyat, „amit, ha leteszünk, az íróasztal behajlik az elvi súlya alatt.” Az író egyébként is nagyon szerette a családregényeket, de abba a hibába semmiképpen sem szeretett volna esni, hogy az olvasót összezavarja a sok névvel, illetve a nevek különböző formáinak használatával. („De ki az a Borisz?” Róla eddig még nem volt szó. Ja, hogy ő a fejezet – eddig csak vezetéknéven emlegetett – főszereplője…).Ekkor jött az ötlet, hogy a különböző generációk elsőszülöttjei szólaljanak meg. Az író úgy gondolta, hogy ha erre a ritmusra ráül az olvasó, fel tudja venni a tempót, és nem fogja elveszíteni a fonalat. Azt is csodálatosan kitalálta, hogy az első pár fejezet hangnemében is legyen autentikus, és a regény szóhasználata is fiatalodjon, ahogy a cselekmény halad előre az időben.

Úgy gondolta, jó volna, ha egyes részek az adott kor nyelvén íródnának, korhű dialógusokkal, “antikoltan”. (vö. A cselekmény a 1705-ben, a Rákóczi-szabadságharc korában kezdődik.) Ehhez Vámosnak meg kellett tanulnia az akkori magyar nyelvet; korabeli könyveket olvasott és kijegyzetelte a furcsa kifejezéseket, amiket aztán beépített a regény szövegébe.

Hosszú ideig tartó folyamat volt ez – nagyjából hét év -, amit egyébként nagyon élvezett: otthon is előszeretettel dobálta be a régi szavakat, sőt az újságíróknak adott interjúkban is használta őket. Lényegében senki nem értette miről beszél, ő pedig élvezte, hogy nem értik, és ennek ellenére mégsem nagyon mernek visszakérdezni a szavak jelentésére. („Játszani szeretek a legjobban.”).

A történelmi hűség érdekében az író egyébként is mokkáskanállal szedegette össze az egyes elemeket. Főszerepet játszik például a regényben egy tojás alakú zsebóra, ami akkor állt meg, mikor egy híres magyar csata helyszínén az óra a tulajdonosa elesett.

Itt kérem, nem kitalációról van szó, létezik ilyen óra, ami egészen pontosan a bécsi történelmi múzeumban látható. Vámos Miklós is ott bukkant rá. megbabonázva nézte hosszasan, amikor bevillant neki: „jujj, én ezt beírom”. Már jóideje dolgozott a regényén, amikor megtudta, hogy Esterházy Péter is pont egy családregénnyel foglalkozik, ami ráadásul nyolcszáz év történetét öleli fel. Vámos azt gondolta, hogy ő a „kanyarban nincs” ehhez képest a maga háromszáz évet átölelő történetével. Ekkor viszont már nem hátrálhatott meg. Nem engedhette el az apáinak kezét. A mű végül szinte egyidőben készült el Esterházy Harmonia Caelestis-ével. Mindkét regény a könyvhétre jelent volna meg, de Vámos udvariasan előre engedte Esterházyt. A maga művének megjelenését karácsony környékére időzítette. Ez csak olyan szempontból bizonyult végül szerencsétlen húzásnak, hogy az Apák könyve megjelenése kapcsán akkortájt szinte mindenki azt kérdezte tőle először, hogy „most, hogy Esterházy megírta a saját családregényét, Ön is megírta a magáét?”. Ez persze bosszantó volt, hiszen a regény nyilvánvalóan nem fél év alatt született, hanem sok-sok év kemény munkája kellett hozzá. Az Apák könyvének a fogadtatása egyébként nem sikerült rosszul. Sokan voltak rá kíváncsiak, az elismert irodalmi körök azonban nemigen nyilatkoztak róla. Olvasták, kedvelték is, de nem méltatták. Hogy miért?

Vámos szerint jellemző, hogy az írók itthon azt hiszik, hogy egymás kenyerét eszik – pedig ez tévedés: valójában egymás kenyerét sütik. Ha valaki olvas egy jó magyar művet, nagy valószínűséggel kedvet kap további magyar szerzők műveihez is. Vámos azt gondolja, hogy ha valaki értékeset alkot, akkor örömtüzet kell gyújtani.

A Frankfurti Könyvvásáron aztán az egyik leghíresebb német könyvkiadónak (BTB) az igazgatója, Regina Kammerer, felfigyelt az Apák könyvére. Magas és elismert beosztása sem bizonyult azonban elegendőnek ahhoz, hogy a könyvet „csak úgy” megvásárolhassa a magyar standnál (egyszerűen nem adták el neki, azt mondták, hogy azzal a könyvvel ne is foglalkozzon). A szép és érdekes borító azonban nem hagyta nyugodni a hölgyet, a könyvvásár után e-mailben kereste fel Vámos Miklóst, és kért tőle egy tiszteletpéldányt.A könyv nagyon tetszett az igazgatónőnek, akinek hála, végül Németországban is kiadták a regényt. Hamar bestseller lett. Sőt, annyira megszerette a közönség, hogy nemsokára a nemzetközi könyvpiacon is megkezdhette útját. Mára már több országban publikálták (pl. Hollandiában, Spanyolországban, Svédországban, Görögországban, Izraelben, Amerikában, Kínában stb.), az olvasóközönség nagy örömére. Többek között a The New York Times újságírója, Jane Smiley is lelkes kritikát fogalmazott meg a magyar apák történetéről.

„A húszéves jubileumra az Athenaeum Kiadó olyan szép könyvet csinált, hogy egyfolytában simogatnám. Büszke vagyok rá, hogy idáig eljutottunk (ez a 39. magyar kiadás); bár szerintem, már mindenki megvette, aki akarta. Most már csak csecsemők mehetnek érte” – mondta az író az előadáson.

Ettől függetlenül az új kiadás szerintünk nem csak a csecsemőknek, hanem azoknak is érdekes lehet, akiknek már a polcán csücsül a könyv: került bele ugyanis plusz tartalom. Például, van benne egy magyar-magyar szótár, a fordítók életének megkönnyítése, és a nyelvi játékok kedvelőinek szórakoztatása céljából, de például helyet kapott a lapjain Tandori Dezső méltató kritikája is.

Vámos Miklós az előadás előtti este ezt írta ki a Facebook oldalára: „Az jár a fejemben, hogy holnap este hétkor lesz életem második streamje. Ha rajtam, múlik, egyben az utolsó. Egyedül nem megy. Vagyis megy, de nem olyan, mint amikor többszáz kíváncsi szempárnak mondhatom a magamét.”

Ebben az esetben azt kívánjuk, hogy ne rajta múljon, mert nekünk, olvasó-néző közönségnek felüdülés egy-egy ilyen alkalom. Nekünk is a személyes jelenlét esne a legjobban, persze, de amíg azt úgy nem lehet, online is nagyon örülünk a lehetőségnek; hálás köszönet érte.

(képek: pexels.com)