A természettudomány Szent Grálja: az angolna – avagy a hal, amely saját sorsán keresztül emlékeztet minket a természet és az ember közötti kapcsolat törékenységére
A hal, amelyet nem igazán neveznénk állat-szépségversenyre, azonban az élet misztikus körforgásáról – a maga módján – páratlanul szép példázatot tanít a tudósoknak. Minden angolna a Sargasso-tengerben születik, lárvaként ússza át az Atlanti-óceánt, majd évtizedekig él édesvízben, így hazánkban is. Korai életszakaszában az angolnának nincs neme, nem foglalkoztatja más, csak a szabad élet. Egészen addig, amíg kap egy titokzatos jelet. Akkor előhívja emlékeit szülőhelyéről, a táplálkozást örök életére abbahagyja, és elindul vissza a hazájába, hogy ott találjon párt, ott rakjon ikrát, ahol maga is megszületett. De mi hajtja? Miért csak itt szaporodik és miért tér vissza? Ezekre, és még sok más kérdésre adandó válaszok a mai napig rendre kicsúsznak a tudósok kezei közül. Az angolna köztudottan az emlékezés szimbóluma is. Egy svéd újságíró, Patrik Svensson, Tenger a tengerben című könyvében, a veszélyeztetett angolna sorsának összefoglalásával és a megmentéséért folytatott tudományos harcon keresztül, maga is emlékeztet.