Van az évnek néhány csillogó napja karácsonykor és a két ünnep közötti időszakban, amikor lelkiismeret-furdalás nélkül öltözhetek több rétegnyi takaróba, és olvashatok akár több napon át, anélkül, hogy a következő reggel óraberregéssel és szem alatti táskákkal kellene fizetnem érte. Ugyanígy ritka lehetőség adódik arra is, hogy bevegyük magunkat a fénysorok által megvilágított képernyő elé, egész napos, pizsamás filmfesztivált tartani, miközben a karácsonyi maradékokon élünk. Ritka kegyelmi órák ezek, nálunk a karácsony többek között ezért is ünnep. Megosztom veletek a karácsonyi könyv-, és mozimaraton darabjait; csapassuk, amíg a bejgli és a narancslekvár el nem fogy!
Az „Újranézős filmfesztivál” műsorán:
Pénznyelő – A Tom Hanks-féle nevetés bármikor rám törhet
Kamaszkorom több száz, feliratozott VHS-ből álló filmgyűjteményének egyik féltve őrzött darabja ez a film. A VHS-kor gyermekei tudják, hogy a videokazetta nem barátja egy idő után a notórius filmrajongónak, így nem csoda, hogy vigyáztam a természetesen tévéből felvett, majd pár nézés után az egyik legnagyobb kedvencemmé vált kazettára.
Mindig úgy gondoltam, hogy egyszer én is ilyen álomszerű módon (a felújítási majrét elkerülve) találok rá az első saját házamra, és Tom Hanks eszelőssége tükröződik majd a tekintetemben, miközben hitetlenkedve örülök a szerencsémnek.
Na, ez nem így lett. Maradt az albérlet és annak alakítgatása, a Pénznyelő pedig mementó arra, hogy kétszer meggondoljuk, hogy átfessük-e a háló falát vagy más felújításra adjuk a fejünket. A történet szerint egyébként Walter Fielding és felesége egy véletlen folytán potom összegért megszerzik egy idős hölgy házát, amelyről aztán a kezdeti eufória után kiderül, hogy számos nem várt kellemetlen meglepetést tartogat nekik, amely miatt majdnem alapjáig kell rombolni a kéglit, hogy újra lakható házat varázsoljanak belőle.
A nyolcvanas évek szerencsétlenkedő, helyzetkomikumra épülő vígjátékainak elemeit ebben a filmben különösen szerethető módon vonultatják fel, és a korszak Bundesliga-frizurába oltott optimizmusa is elviszi a hátán a játékidőt.
Az elhíresült, és máig kedvenc jelentem, Walter hisztérikus nevetésével pedig valószínűleg bekerült minden valamire való színinövendék repertoárjába, valamint volt olyan szánalmasan lehetetlen helyzet, amikor rajtam is kitört. Okulva 2020-ból és a kezét dörzsölő, vihogó 2021 fényében, javaslom mindenkinek elsajátítani.
A pár sitthalmokon és cigarettacsikkeken (szinte érzem a malter szagát és a bagófüstöt az orromban) töltött mindennapjai nekem sokadjára is fuldoklással vegyes nevetést okoznak, érdemes vele egy próbát tenni!
Paddington – Narancslekváros kezeket a távirányítóra!
Lassan nálunk a Karácsony olyan elmaradhatatlan eseménye megnézni a Paddingtont, mint a Reszkessetek betörők!-et (ráadásul mindkettőből van második rész is). A perui dzsungelből az angliai Paddington állomásra érkező, majd a Brown-család által befogadott, beszélő mackó története annyira szívet melengető, akár egy bögre forró csoki vagy egy jól eső (virtuális) ölelés. 2020-ban mindennél jobban vágyom is ezekre az apró, de annál fontosabb dolgokra.
Nem is igazán tudom mennyire népszerű itthon a viharkabátos, marmeládimádó medve, de a Brexit és a járvány miatt különösen neurotikus britek ezzel a bolyhos mackócsomaggal idén is megszépítik nekem az ünnepet.
Egyébként a digitális mackónak a Parfüm: Egy gyilkos története c. filmből és több James Bond-filmből is ismert Ben Whishaw adja kölcsön a hangját, és feltűnik benne egy heveny ripacskodásra Hugh Grant és a botox-bomba Nicole Kidman is. Nekem egyébként a Mrs. Brownt alakító Sally Hawkins alakítása sikerült a legszerethetőbbre, akit a Víz érintése és a Hajrá boldogság! című kiváló filmekből is ismerhetünk. Ha ez sem elég, a második részben egy zsémbes börtönszakács képében az Erőszakik bumfordi sorozatgyilkosaként ismert Brendan Gleeson is megjelenik.
A BAFTA-díjra is jelölt cukiskodás-cunami teljesen elsodorja a járványhelyzet miatt megcsontosodott mindennapjaimat, erre pedig most nagyobb szükség van, mint bármikor; úgyhogy az is lehet, narancslekváros kekszet is fogok a film mellé adagolni!
Csillag születik – A kortól, nemtől függetlenül lefegyverző szerelmi történet
A szerelmi történetek nagy filmográfiájában a Csillag születik olyan megkerülhetetlen, mint most a karácsonyfa legtöbbünk nappalijában.
A film az 1937-es Csillag születik harmadik feldolgozása. Az eredeti, hét Oscar-díjra jelölt film első változata 1954-ben készült Judy Garlanddal és James Masonnal, majd 1976-ban is leporolták, amikor Barbra Streisand és Kris Kristofferson szeretett egymásba a képkockákon. Több nehézség után elkészült sokadik feldolgozásban Lady Gaga és Bradley Cooper egymásra találásában, amellett, hogy persze vannak benne reménytelenül klisés részek, engem leginkább az vett le a lábamról, hogy az érzelmek sokkal jobban átérezhetőek, mint a korábbi verziókban.
A dalbetétek is vannak annyira nagyívűek és drámaiak, hogy magabiztosan megtámasszák az érzelmi vonalat, átélhetővé és kellően nehéz súlyúvá téve a jeleneteket.
Természetesen Bradley Cooper vonzereje már egyéni ízlés kérdése, mindenesetre én a levegőben éreztem a kocsmaszagot, amit a karaktere árasztott magából, a lecsúszottság megjelenési formái pedig rám hozták a szekunder szégyen hullámait. A film a legnagyobb elismerést nálunk azzal szerezte, hogy háztartásunk férfi tagja is a romantikus sztorikkal kapcsolatos berzenkedését ledobva adta át magát neki. Ráadásul a harmadik újranézésre invitálásomkor sem akart seprűvel megkergetni, így tehát a film bekerült a mozis „all time favoritjaink” sorába.
A félbehagyott könyvek befejezési maratonjának indulói:
Dragomán György: Főzőskönyv – Enni és mesélni, ez kell nekünk!
Stílusosan egy szép, fehér konyharuhába bugyolálva érkezett haza, nehogy esetleg a külső borítóján a táskám cipzárfoga nyomot hagyjon.
Ez mutatja mennyire vártam ezt a könyvet, ami nekem két rendkívül fontos dolgot egyesít: az evést és az olvasást. A könyv azóta a konyha egyik teljesen csepp-, és vízmentesített felületén várja, hogy első receptje valósággá váljon. Már fenem a késeket, élesítem az ollókat, készítem a vágódeszkákat. A könyvben mindenféle olyan alapétel Dragomán-féle interpretációját megtaláljuk, amit minden feltörekvő házitündér-néni és bácsi szeretne tökéletesen elkészíteni, ezért is külön öröm, hogy az író ezekről (is) megosztja a tapasztalatát és tudását.
Ha pedig tényleg sikerülne igazán ízletes kenyeret készíteni a tanácsai alapján, ahhoz nem is kell majd más csak egy kis jófajta vaj és só (ahogy Dragomán Györgynek is ez a kedvence). Nekem egyébként akkor az igazi, ha pirítós egyik felét kicsit bedörzsöljük fokhagymával és a vajra még szórunk reszelt sajtot is.
A kötetben még számos alaprecept és ritkaság is helyet kapott, amelyekben nekem már az is csodaszámba ment, hogy Dragomán Györgynek sokféle érdeklődése mellett még egyáltalán volt ideje arra, hogy szerelembe essen a kezeletlen héjú narancsokkal, bergamottokkal és hallevesekkel, majd időt nem sajnálva dajkálja ötleteit és pontosítsa technikáit, hogy aztán gondolatban újra és újra megfőzve papírra vesse a pontos recepteket. De ha nem lenne elég a gasztronómia Dragomán-féle felfogásban való újraélése, a receptek között korábbi könyveiből olvashatunk részleteket, rövid történeteket. Ezek a sztorik pedig pont arra jók – ahogy az író is mondja egy helyen -, hogy pl. a könyvben szintén szereplő narancslekvár főzése közben kitöltse a gondolatnyi időt, amit egyébként magam elé bámulással töltenék. Ha pedig már receptjeit és írásait is tüzetesebben megismerem a kötet által, nekem az sem másodlagos, hogy talán az íróhoz mint emberhez is közelebb kerülhetek, és még csak nem is a szó Story-magazinos értelmében.
Annie Ernaux: Lánytörténet – Egyszerre zavarbaejtően analitikus és érzelmes
Egy – mondhatni – átlagos történet, ami lányok ezreivel eshetett meg, és talán esik meg napjainkban is sokadjára, minden következmény nélkül. Amiért érdemes ennek a könyvnek esélyt adni, az a bámulatos önanalízis és önreflexió, amelyen keresztül az író keresi a tizenhét éves énjével a kapcsolódási és törési pontokat.
A történet Franciaországba és 1958-ba visz, amikor a híreket az algériai függetlenségi háború uralta, és amikor a nők egyenjogúságáért való küzdelem még csak éppen hogy kibontakozóban volt. Egy vidéki, kispolgári család szabályok által gúzsba kötött, tizenhét éves lánya, Annie pár napra egy gyerektáborba kerül felügyelőnek. A családjától távol töltött napokra pedig úgy tekint, mint egy nagy lehetőségre, hogy szüzességét elveszítse. Hiába gondolja azonban, hogy minden porcikájával ezt szeretné, amikor tényleg megtörténik, lelkileg és testileg is váratlanul éri. A helyzetet pedig az alkalmi férfipartner sem könnyíti meg, sőt további traumákat okoz a lánynak. A regény önéletrajzi ihletésű, és tulajdonképpen folytonos önanalízis, amely során sok évvel később a szerző kamasz énjéhez keres visszautat abba a gyerektáborba, abba a lelkiállapotba, amelyben évtizedekkel korábban volt. Az emlékezés által pedig azt a kíméletlen folyamatot is végigviszi, amely során minden rezdülését és reakcióját kielemezi jelenlegi és korábbi énjének.
Terápiás írás ez, ami rövidsége ellenére meglepően mélyen behúz egy kamaszlány és egy élete derekán lévő nő lelkivilágába. Hasonló történetet persze több ponyvaszerző és irodalmár is megírt már, azonban a kíméletlen, őszinte és önelemző gondolatfolyam számomra kiemelkedően rávilágít arra a törékeny lelkiállapotra, ami – utólag belegondolva – saját kamaszkoromra is jellemző volt. Ez pedig akár engem, akár másokat is további önelemzésre sarkallhat, ez pedig ugye jó könyvek ismérve!
Tim Marshall: A földrajz fogságában – Avagy hogyan határozzák meg a folyók, hegységek, hogy melyik háború fog legközelebb kitörni?
Egy szaloncukor, egy földrész. Így, azaz karácsonyi folyamatos cukorbevitel segítségével tervezem megérteni az iráni atomalku vagy az ukrajnai konfliktus hátterét a szabadság alatt. A sajátos módszer oka, hogy sokszor zavart, hogy a mindennapi hírek összeállításai nem adnak elég hátteret a zajló konfliktusok, háborúk összefüggéseinek megértéséhez (persze nem is erre valók elsősorban).
Ez a kötet segít ezen, és adagolok hozzá egy kis cukor stimulánst is, így még gyorsabb is leszek. A kötetet egy brit külpolitikai szakértő, a BBC munkatársa, Tim Marshall írta, aki többek között a boszniai, macedóniai, szíriai és iraki konfliktusról is tudósított, így gondoltam biztos, hogy megér odafigyelni az elemzéseire. Szerencsémre a Park Kiadó magyarul is megjelentette a könyvét, amely földrészenként és földrajzi gócpontokként magyarázza el térképek segítségével, hogy a közelmúlt konfliktusai, háborúi miért ott és miért úgy alakulnak ki, ahogyan a hírekben halljuk. Nem túlságosan szájbarágós, és minden fontosabb csomópontra, kérdésre igyekszik közérthető válaszokat keresni, annak érdekében, hogy az átlagos hírfogyasztó is mélyebbre lásson a pár perces tudósításoknál.
Ami engem a leginkább megmozgatott a kötet kapcsán eddig, hogy mennyire evidens, mégis megdöbbentő, hogy mekkora szerepe van a földrajznak a világpolitika alakulásában, és mégis időről időre tudatosan semmibe veszik.
A maga műfajában geopolitikai bestsellernek is nevezhetném, ami egyáltalán nem nézi tájékozatlannak az olvasót azzal, hogy minden földrész-, ország helyzetét szinte az alapoktól kezdi magyarázni, sokkal inkább egy globális rálátást ad a tények, történelmi események rövid és érdekes megvilágításával. A részletes, de nem túl mély kép pedig éppen arra elég, hogy esetlegesen további kedvet csináljon az egyes globális problémák részletesebb megismeréséhez; a világ megértésére pedig azt hiszem 2021-ben is nagy szükségem lehet!
(Képek a pexels.comról, valamint a szerzőtől)
